A porszívózás nem a kedvenc otthoni elfoglaltságunk, de ha tiszta otthont szeretnénk, akkor nélkülözhetetlen. A beépített porszívó minden eddiginél egyszerűbb és egészségesebb porszívást garantál.
A beépített porszívó vagy más néven a központi porszívórendszer egy olyan amerikai találmány, amelynek a leleményességét már a tengerentúli családok hatvan százaléka felismerte röpke másfél évtized alatt. Sőt, a lakáskultúrában élenjárónak számító skandinávok ennek a betervezése nélkül már nem is adnak építési engedélyt egyetlen házhoz sem, így nekünk is érdemes fontolóra vennünk a benne rejlő lehetőségeket.
A rendszert úgy a legkönnyebb elképzelni, mintha a porszívógép a garázsban vagy a pincében lenne, mi mégis a lakás minden szegletébe el tudnánk jutni annak a tömlőjével. A beépített porszívó ugyanis nem más, mint egy, a falba épített speciális csőrendszer, egy olyan nagy szívóerejű porszívógép, amit általában csak háromhavonta kell üríteni.
Ám, a beépített porszívónak egyéb pozitív tulajdonságai is vannak, többek közt, hogy nem okoz kellemetlen zajt, mivel a központi egység rendszerint a ház egy távoli pontján található, így használhatjuk akár tévénézés közben is. Érdemes építkezés előtt beszereltetni, kiépíteni a rendszert, igaz ugyan később is megoldható, de az egy jóval költségesebb és bonyolultabb folyamat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.