Először adták át Az Év Fiatal Diabetológusa Díjat

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 29. 17:08
A pénzjutalommal is járó kitüntetést a 77 Elektronika Kft. kezdeményezésére és támogatásával az idei évtől adja át a Társaság a klinikai diabetológia területén tevékenykedő tehetséges, fiatal orvosok elismeréseként.

A Magyar Diabetes Társaság elsőként Dr. Putz Zsuzsannának, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika osztályvezető egyetemi tanársegédének ítélte oda Az Év Fiatal Diabetológusa Díjat.

A pénzjutalommal is járó kitüntetést a 77 Elektronika Kft. kezdeményezésére és támogatásával az idei évtől adja át a Társaság a klinikai diabetológia területén tevékenykedő tehetséges, fiatal orvosok elismeréseként.


A díjat Prof. Dr. Barkai László, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) elnöke és Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója közösen adta át Szegeden a Társaság XXII. Kongresszusán 2014. április 25-én. Az idén először odaítélt díj célja, hogy az MDT vezetése elismerje azokat a fiatal orvosokat, akik az adott évben a szakmai zsűri döntése alapján a legkiemelkedőbb gyógyító, tudományos, vagy edukációs tevékenységet végezték a klinikai diabetológia területén. Az elbírálás során előnyben részesülnek a betegellátásban dolgozó, a pácienseik iránt nagyfokú empátiát mutató orvosok. Az Év Fiatal Diabetológusa Díj emlékéremmel és pénzjutalommal jár, amit az egyetlen valóban magyar fejlesztésű vércukormérők, a Dcont készülékek gyártója, a 77 Elektronika Kft. ajánlott fel a nyertes számára.

stetoszkop


„A díj alapításával a 77 Elektronika Kft. és a Táraság vezetésének a célja a diabetológus utánpótlás támogatása, és olyan fiatal szakemberek bemutatása szélesebb körben, akik szakértelmükkel és emberközpontú megközelítésükkel nem csupán a szakmán belül, hanem a betegek és a közvélemény körében is emelik a diabetológia területének elismertségét” - hangsúlyozza Prof. Dr. Barkai László, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.


„A Dcont vércukormérők fejlesztőjeként a 77 Elektronika Kft. részt vesz szinte minden olyan aktivitásban, ami a cukorbetegekkel, vagy magával a cukorbetegséggel kapcsolatos. Ezen belül is kiemelkedő fontosságúnak tartjuk a fiatal diabetológusok támogatását, ezért is kezdeményeztük a díjat. Emellett évek óta megteremtjük annak a lehetőségét, hogy fiatal magyar orvosok a cukorbetegséggel kapcsolatos kutatásaikat a legnagyobb európai Diabétesz-konferencián publikálhassák, de hagyományosan támogatjuk a Diabétesz hajó, az egyik legfontosabb hazai szakmai esemény megrendezését is” - mondja Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója.


Dr. Putz Zsuzsanna a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik osztályvezető egyetemi tanársegédként. Tudományos tevékenységét a klinika Neuropathia Laboratóriumában végzi. A belgyógyászaton belül fő érdeklődési területe az angiológia, a diabetológia, valamint a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövődménye, a diabeteszes neuropathia. Rendelésein az általános belgyógyászati betegek szakvizsgálatán túl, elsősorban cukorbetegek és magas vérnyomásban szenvedő betegek szakvizsgálatával, gondozásával foglalkozik.


Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.