Több koraszülött maradhat életben!

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 18. 12:58
A közleményben kifejtették: ebből az Országos Mentőszolgálat 2014-ben 70 millió forint értékben szerez be két új korszerű mentőgépkocsit, míg a további 110 millió forintot a mentés működési költségeinek többlettámogatására kívánja fordítani az egészségügyi államtitkárság.

Az Országgyűlésnek benyújtott tervezet szerint, a jövő évi költségvetésben az idei évre tervezetthez képest 182 millió forinttal több jut a koraszülöttek mentésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága vasárnap, a koraszülöttek világnapján az MTI-vel.

A közleményben kifejtették: ebből az Országos Mentőszolgálat 2014-ben 70 millió forint értékben szerez be két új korszerű mentőgépkocsit, míg a további 110 millió forintot a mentés működési költségeinek többlettámogatására kívánja fordítani az egészségügyi államtitkárság.

Ezen túlmenően a szaktárca folytatja 2010-ben indított pályázatait, aminek köszönhetően 4,8 milliárd forintból az ország 23 intézményében újul meg a koraszülött-ellátás.

Kiemelték továbbá, hogy az idén novembertől minden, a 32. hét előtt világra jött gyermek térítésmentesen részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló védőoltásból.

ujszulott

"Világszerte és Magyarországon is tíz csecsemőből egy idő előtt érkezik a világra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága a koraszülöttek életesélyeinek növelését, s ezért ellátásuk, korai gondozásuk fejlesztését kiemelten fontos feladatának tartja” - hangsúlyozza a közlemény,

hozzátéve: "jövőre összesen 565 millió forint jut arra, hogy a koraszülött csecsemők a lehető legmegfelelőbb ellátást kaphassák meg, növelve ezzel esélyüket”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.