Lakberendezési lexikon: a népművészet megjelenése

A népművészeti alkotásokról mindenképp a cifra kapuk, kerítések, házoromdíszek és a faragóművészet a népművészetünk talán leggazdagabb, legváltozatosabb ágai jutnak eszünkbe.

Azonban népművészetünk régi értékes és szép darabjai ma már sajnos kihalóban vannak.

Manapság nagyon figyelmesen kell körülnéznünk a falvakban, hogy ezek közül egyet is megpillantsunk. Fafaragásaink messze földön is keresett daraboknak számítottak.

A kihalás oka főként a falvak megváltozott társadalmi, vagyoni helyzete. Az egykori pásztoroknak, juhászoknak, kora tavasztól késő őszig jutott idejük a legeltetés, delelés közben fafaragásra is. A tarisznyából előkerült a bicska vagy egyéb maga készítette szerszám, mire a faragásnál szükség volt. Fa is mindig akadt, még a pusztai alföldi vidékeken is. A környező világot ábrázolták műveikben: a fák, a virágok, a madarak, az állatok, néha még az ember is. Kivésték, kifaragták, kidíszítették apróbb használati tárgyaikat. Faragtak díszes botot, juhászkampót, ostornyelet, borotvatartót, ivóedényt, gyufatartót.

A díszítések módja, technikája szerint négy nagyobb tájegységet különböztethetünk meg. Tiszántúlt, Észak Magyarországot, Dunántúlt és Erdélyt.

Kezdetben csak véséssel dolgoztak. A vésés vonalait úgy emelték ki, hogy olajat vagy fagyút, korommal, puskaporral kevertek össze, ezt kenték bele a vésetekbe.

A múlt század elején megjelenik az úgynevezett spanyolozás is. Itt a vésett díszítést árokká szélesítették és a tüzes kés hegyével, spanyolviaszt tömködtek bele a vésett mintába. Legjobban a piros spanyolviaszt kedvelték, de használtak kéket, zöldet és feketét is. Ha a felület érdes volt, zsurlóval, kis üvegdarabkával lecsiszolták, méhviasszal fényesítették.

A dunántúli, somogyi, zalai pásztorfaragások témája a legváltozatosabbak. Itt leggyakoribb az emberábrázolás. Elsősorban a romantikus balladákban is megénekelt bakonyi betyároké. Az észak-magyarországi palóc juhászok szép ivópoharakat készítettek. A mezőn dolgozó paraszt, a pásztor, az erdőt járó vadász ilyen poharat vitt magával. A palóc pohár jellegzetessége, hogy a fülének állatokat faragtak ki, leggyakrabban juhot, kutyát, kígyót, amit maguk körül láttak. Oldalait a pásztorélet képeivel díszítették.

Erdély a legváltozatosabb tárgyú fafaragások földje. Már házaik, főleg kapuik, kerítéseik díszítése, tornácaik, házoromdíszeik is magukra vonták a faluba látogatók figyelmét. Legszebbek a székely kapuk, a fafaragás remekei. De szinte nincs is olyan használati tárgy, mezőgazdasági eszköz, amit faragással, festéssel szebbé ne varázsoltak volna.

Röviden ennyit kedvcsinálóként ezekről a mintákról... Ma is érdekes lehet egy-egy ilyen motívumot beépíteni vidéki otthonokba picit maira hangolt, modernizált formában. Előtte mindenképpen érdemes ellátogatni egy közeli falumúzeumba és ismerkedni a különféle mintákkal.