Hőség - 200 millió köbméternyi víztartalék

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 06. 11:11
A jelentősebb holtágakból összesen 13,6 millió köbméter használható fel, és hasonló mennyiségű víz vár hasznosításra a Nagykunsági- illetve Jászsági-főcsatornában is - közölte Horváth Béla, a vízügyi igazgatóság műszaki igazgató-helyettese az MTI-vel.

Közel 200 millió köbméter tesz ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) területén július végéig betározott és rendelkezésre álló vízkészlet, ebből 168 millióval részesedik a Tisza-tó.

A jelentősebb holtágakból összesen 13,6 millió köbméter használható fel, és hasonló mennyiségű víz vár hasznosításra a Nagykunsági- illetve Jászsági-főcsatornában is - közölte Horváth Béla, a vízügyi igazgatóság műszaki igazgató-helyettese az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint ez a vízmennyiség jelenleg elegendő ahhoz, hogy a mezőgazdasági vízigényeket ki tudják elégíteni, azonban területi anomáliák előfordulhatnak. A csatornahálózat egy része ugyanis elöregedett, elhanyagolt műszaki állapotban van, sok helyütt jelentős a feliszapolódás. A mederrézsű cserjével sűrűn benőtt és a műtárgyak állapota sem kielégítő, noha az üzemeltető-vízszolgáltató szervezetek folyamatosan tisztítják a vízvezető szelvényt.

viz2

A szakember jelezte: a hidrometeorológiai előrejelzések alapján a következő napokban a Tisza Kisköre alatti szakaszán az eddig mért legkisebb vízálláshoz közeli vízszintek kialakulása várható, ezáltal korlátozott lesz a felhasználható vízkészlet.

A Szolnok és több környező település ivóvízellátását biztosító felszíni vízkivételi mű a szolnoki vízmércén mért mínusz 270 centiméteres vízállás alatt nem tud biztonsággal üzemelni. Annak érdekében, hogy Szolnoknál a tartós kritikus alacsony vízszintet elkerüljék, a Kiskörei Vízerőműnél a turbinaüzemelés folyamatos, a felvízszintet 740 centiméteres értéken tartják, és az érkező vízhozam minimum 85 százalékát egyenletesen átbocsátják a tározón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.