Elkészültek az első tanszercsomagok

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 27. 16:38
Wolf Kati, a szervezet ismert önkéntese is részt vett mai napon a szervezet Országos Segélyközpontjában folyó tanszercsomagok összeállításában.

Iskolakezdés együtt! elnevezésű, a 1353-as adományvonalon indított akciójának keretében folyamatosan állítják össze a segélyszervezet önkéntesei a tanszercsomagokat.

Wolf Kati, a szervezet ismert önkéntese is részt vett mai napon a szervezet Országos Segélyközpontjában folyó tanszercsomagok összeállításában.

Fontosnak tartja - mondta -, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet inkább meghatározott számú rászoruló számára, de jó minőségű füzetekből, vonalzóból, körzőből, színes ceruzából, filctollból, tolltartóból, radírból, kartonlapokból állít össze tanszercsomagokat, hiszen ez igazi segítséget jelent a támogatottak számára, s jobban növeli a felzárkózási esélyeket, mintha több ezer gyermek kapna adományt, de csak pár toll és ceruza erejéig.

WolfKati_tanszercsomag

A tanszercsomagok összeállításában segített Németh Emil, a Magyar Posta Üzemeltetési Vezérigazgató-helyettese és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója is, majd közösen pakolták fel az intézmény előtt álló postaautóra a csomagokat.

A Posta által kézbesített első tanszercsomagot pedig személyesen vitték el egy budapesti, többgyermekes családhoz, akik nagy örömmel vették át az Ökumenikus Segélyszervezet segítségét.

Németh Emil, a Magyar Posta Üzemeltetési Vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón kifejtette: a Magyar Posta, mint az egyik legnagyobb nemzeti vállalat kötelességének érzi, hogy lehetőségeihez mérten segítsen a rászorulókon.

tanszercsomagszetosztasa

Különösen, ha gyermekekről van szó. Éppen ezért a Magyar Posta már tavaly is részt vett az Ökumenikus Segélyszervezet tanévkezdési kampányában.

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is a tanszercsomagok kiszállítását vállaltuk, támogatva ezzel a Segélyszervezet azon célkitűzését, hogy segítséget nyújtson olyan családok gyermekeinek, akik számára a tanévkezdés támogatás nélkül a felzárkózás helyett további leszakadást jelenthet.

Lehel László elnök-igazgató elmondta: örvendetes, hogy a kampány kezdetétől fogva, alig néhány nap alatt már 10.000 hívás érkezett az adományvonalra, mely 250 tanszercsomag összeállítására elegendő.

tanszercsomag_gyerekek

Köszönetet mondva az eddig adományozóknak, kifejtette, hogy a Segélyszervezet kitűzött céljának eléréséhez, az egyenként 10.000 forint értékű tanszercsomaggal összesen 1.000 gyermek beiskolázási támogatásához még harmincezer telefonhívásra van szükség. Hozzátette: jól ismerve a magyar emberek szolidaritását, bízik abban, hogy a tanévkezdésig a hátralévő 750 iskolatáskát is meg tudják tölteni tanszerekkel!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.