Videós jelnyelvi tolmácsszolgálat

technika
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 04. 15:30
Videós jelnyelvi tolmácsszolgálat kezdte meg működését, amely 2013. július 4-től - a közintézmények között elsőként - a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Fiumei úti épületéből vált térítésmentesen elérhetővé a rászorulók számára.

Magyarországon egyedülálló szolgáltatás könnyíti meg a hallássérültek életét.

Videós jelnyelvi tolmácsszolgálat kezdte meg működését, amely 2013. július 4-től - a közintézmények között elsőként - a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Fiumei úti épületéből vált térítésmentesen elérhetővé a rászorulók számára.

A siketekés nagyothallók számára jelnyelvi tolmács közreműködése nélkül gyakran még a hétköznapi ügyek intézése is rendkívül nehézkes. A Magyarország harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségének számító mintegy 50 ezer siket ugyan már évek óta jogosult térítésmentesen igénybe venni jelnyelvi tolmács segítségét, ám mivel a tolmács személyes jelenléte eddig elengedhetetlen volt, váratlan helyzetekben, baleset vagy sürgős orvosi beavatkozás szükségessége esetén akár az életük is veszélybe kerülhetett a kommunikációs nehézségek miatt.

A Hallatlan Alapítvány és a Vodafone Magyarország Alapítvány együttműködésének eredményeképpen a hazai intézmények közül elsőként a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központból érhető el - a kórházban rendelkezésre álló IP-videotelefon és táblagép segítségével - a videós jelnyelvi tolmácsszolgálat, amelynek célja, hogy megkönnyítse a hallássérültek számára a közszolgáltatásokkal, orvosi ellátással kapcsolatos ügyek intézését.

A mobiltechnológiának köszönhetően a szolgáltatás sürgős esetekben - baleset, tűz, életveszély - is hatékony segítség, mivel a jeltolmácsnak immár szükségtelen személyesen jelen lennie. Okostelefon vagy táblagép, illetve egy szabadon letölthető videóchat-program segítségével bárhonnan elérhető a Hallatlan Alapítvány irodájában webkamera előtt ülő tolmács a nap 24 órájában.

jelnyelv

Mobiltelefonbirtokában az emberek nagyobb biztonságban érezhetik magukat, tudva azt, hogy szükség esetén bármikor segítséget hívhatnak. A fogyatékkal élők azok, akik talán leginkább rászorulnak telefonjuk segítségére, mégis gyakran szembesülnek komoly nehézségekkel annak használata során.

A Hallatlan Alapítvánnyal karöltve évek óta dolgozunk azon, hogy a mobiltechnológiát a siketek és nagyothallók társadalmi integrációjának szolgálatába állítsuk. Az együttműködés első eredménye volt az az interneten és mobiltelefonon elérhető jelnyelvi szótár, amely a magyar jelnyelv hatékony oktatási formáját nyújtja. A ma bemutatott, hazánkban egyedülálló videós jelnyelvi tolmácsszolgálat újabb jelentős lépés a hallássérültek életének megkönnyítése érdekében.” - mondta Gothárdi Ibolya, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának tagja.

„A videós jelnyelvi tolmácsszolgálat elindítása mérföldkő, komoly segítség a hallássérültek számára. Bízunk abban, hogy a közeljövőben egyre több kórházban, közintézményben válik elérhetővé ingyenes szolgáltatásunk.” - mondta Bartos Pál, a Hallatlan Alapítvány elnöke.

„Hallássérültként naponta szembesülök komoly problémákkal. Anyanyelvemet, a jelnyelvet az emberek többsége nem érti. Ez nehézkessé, sőt, gyakran lehetetlenné teszi a kommunikációt. A videós jelnyelvi tolmácsszolgálat lehetőséget nyújt arra, hogy csökkenjen a hallók és a hallássérültek között hosszú ideje fennálló kommunikációs szakadék, és mind jobban közeledni tudjunk egymáshoz.” - mondta a szolgáltatás működését bemutató sajtótájékoztatón a világhírű siket modell, Weisz Fanni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.