Rózsaünnep Budatétényben

program
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 07. 15:00
A programsorozat első napján, csütörtökön a Rózsa című pályázat díjazására és a pályaművek bemutatására kerül sor, ezt követően séta keretében mutatják be a kutatóintézet kertjét a látogatóknak. A sétát Boronkay Gábor, a Kutatótudományos munkatársa vezeti.

Szoborkiállítással, koncerttel és családi programokkal várja az érdeklődőket Budatétényben, a három napon át tartó Rózsaünnep keretében csütörtöktől az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet.

A programsorozat első napján, csütörtökön a Rózsa című pályázat díjazására és a pályaművek bemutatására kerül sor, ezt követően séta keretében mutatják be a kutatóintézet kertjét a látogatóknak. A sétát Boronkay Gábor, a Kutatótudományos munkatársa vezeti.

rózsák

Pénteken délután az ARTÉR Művészeti Egyesület szabadtéri szoborkiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket, a tárlatot Szász György szobrászművész nyitja meg. Szombaton tartják a Budatétényért Emlékérem átadását. A hétvégi programon Kecskeméti Rita énekes és Hegedűs Valér zongoraművész koncertjét hallgathatják meg a látogatók.

A kutatóintézet kertje, a rozárium Magyarország legnagyobb rózsakertje, az egyik legnagyobb génbankja, amelynek elődjét még Klauzál Gábor alapította. Több mint ötven évvel ezelőtt a Magyar Örökség díjas Márk Gergely itt álmodta meg és hozta létre Európa akkor második legnagyobb rozáriumát. Az akkori 2740 rózsafajtából mára mintegy 1200 maradt, de még mindig több ezer tő virágzik májusban-júniusban a rozariumban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.