Kucera prágai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mérgezett alkohol fogyasztásának következtében több mint százharmincan tartós egészségügyi károsodást szenvedtek.
A rendőrség 55 ember ellen indított büntetőeljárást, míg további 36 esetében még folyik a vizsgálat.
"Valószínűsíthető, hogy az év közepéig minden vizsgálat lezárul, megtörténnek az első vádemelések, és az első ügyek a bíróság elé kerülnek" - mondta a rendőrfőkapitány helyettese.
Hatósági becslések szerint még legalább 2000 liter mérgezett alkohol van a lakosság birtokában, esetleg raktárakban. Más források szerint akár 4000 liter is lehet - jegyezte meg Kucera.
Az év elején a rendőrség mintegy 5000 liter mérgezett szeszről beszélt, de azóta mintegy 3000 litert sikerült megtalálni és megsemmisíteni.
A metil-alkohol mérgezési hullám tavaly szeptemberben Észak-Morvaországból indult el. A mérgezések miatt a cseh kormány szeptember 14-én megtiltotta a tömény szesz forgalmazását, a döntés két hétig volt érvényben.
A cseh lakosság nagy többsége azonban azóta is nagyon óvatos, és ennek következtében a tömény szesz fogyasztása 30-40 százalékkal esett vissza, ugyanakkor nagyon megnőtt a borfogyasztás.
A kormány a jövőben szigorítani fogja a tömény alkohol gyártásának és forgalmazásának feltételeit. Tilos lesz például tömény szeszt árusítani a piacokon vagy az utcai kioszkokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.