Növelte forgalmát és nyereségét tavaly az IKEA

dizájn
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 24. 09:41

Az IKEA svéd lakberendezési áruházlánc a 2011/2012-es pénzügyi évben növelte értékesítési árbevételét és nyereségét.

A 2012. augusztus 31-én zárult pénzügyi évében az IKEA az előző évnél 9,5 százalékkal magasabb, 27 milliárd eurós értékesítési árbevétel után 3,2 milliárd euró adózott eredményre tett szert, 8 százalékkal magasabbra, mint egy évvel korábban. Az eredmény javulása a megnövekedett áruforgalom mellett az év folyamán végrehajtott költségcsökkentéseknek volt köszönhető. Ahogy az elmúlt évtizedben mindvégig, az IKEA a 2012-es pénzügyi évben is csökkentette árait - áll a közleményben. Az IKEA tavaly nagy összegeket invesztált új áruházak létesítésébe, termékpalettájának gyarapításába és e-kereskedelmi szolgáltatásának bővítésébe. Ikea"A 2012-es pénzügyi évben a legtöbb piacunkon növekedést értünk el, a legnagyobb mértékűt Kínában, Oroszországban és Lengyelországban, de jelentős volt a növekedés az Egyesült Államokban és Németországban is. Az év folyamán 11 új áruházat nyitottunk meg és 8 ezer új alkalmazottat vettünk fel" - mondta Mikael Ohlsson, az IKEA Csoport elnök-vezérigazgatója. Az IKEA jelenleg világszerte 139 ezer főt foglalkoztat. A vezetők körében a nők részaránya 47 százalék. A 2012-es pénzügyi évben tovább növelte megújítható energiaforrásokra támaszkodó saját energiatermelő kapacitását, így az IKEA energiafelhasználásának már egyharmadát megújítható forrásokra támaszkodó saját termelésből fedezi - áll a svéd lakberendezési üzletház lánc 2012-es eredményről kiadott közleményében.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.