A művészet integrál! elnevezésű árverésen 23 olyan festményre licitálhat a közönség, amelyek 2011. március 21-én születtek a Vígszínházban a III. Nemzetközi Down Világnapon. A képeket Down-szindrómásés ép gyerekek alkották.
Zámbó István, Wahorn András, Tóth József, Timkó Bíbor, Bubla Éva, Horváth Judit és Szabó Gábor kortárs művészek társaságában. Utóbbiak hét saját képpel egészítik ki a festményeket, és bocsátják azokat is aukcióra a cél érdekében. Az est fővédnöke és díszvendége Kovács Gábor, a Kogart tulajdonosa. Az aukció vezetője Winkler Nóra - közölte az egyesület az MTI-vel.
A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját Nyíregyházán azzal a céllal, hogy javítsa a korai fejlesztésre szoruló gyerekek ellátását Kelet-Magyarországon, illetve olyan programokat és környezetet alakítson ki, amely a gyakran kellemetlen kezeléseket is élménnyé teheti számukra. A Csodavárban integrált játszóház is működik, ahol a fogyatékkal élőés ép gyerekek együtt játszhatnak.
Amennyiben a fogyatékkal élő gyermekek rögtön születésük után megfelelő, személyre szabott terápiában részesülnek, úgy nagyobb eséllyel teremthető meg számukra az önálló életvitel lehetősége - hangsúlyozta közleményében a Down Egyesület, felhívva a figyelmet arra, hogy Magyarországon a fogyatékos emberek 3,5 éves átlagéletkorban veszik igénybe a korai fejlesztés szolgáltatását, holott az sokkal hatékonyabb lenne az újszülött korhoz közelítve.
A potenciálisan rászorulók egy tizede részesül ellátásban országos átlagra vetítve, viszont a fővároson kívüli területeken ez az arány még rosszabb. Az infrastrukturális problémákon kívül óriási gondot jelent a szakemberek hiánya, valamint az egészségügy és az oktatás nem kellően hatékony együttműködése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.