A szükséges törvénymódosítást, amely engedélyezné a kender egészségügyi felhasználását, a cseh parlament első olvasatban már jóváhagyta, s a végső szavazásra az ősszel kerül sor.
A gyógyszerek előállításához szükséges vadkendert állami engedély alapján termeszthetik majd a kiválasztott termelők, s maga a gyógyszer kizárólag orvosi vényre lenne kapható. A gyógyszereket és a felhasználókat egyaránt regisztrálni fogják. "Ez nem jelenti a marihuána legalizálásáét" - mondta újságíróknak a közelmúltban Pavel Bém polgári demokrata (ODS) képviselő, a törvénymódosítás egyik előterjesztője. A javaslatot az összes képviselőházi párt támogatja.
A marihuánaalapú gyógyszerek engedélyezett gyártásának és felhasználásának szabályait szakértői bizottság készítette elő, amelynek a munkájában orvosok, gyógyszerészek, kábítószerrel foglalkozó szakértők, rendőrségi szakértők, valamint az érintett minisztériumok és parlamenti képviselők vettek részt. A megoldás érdekében számos törvényt kell módosítani.
A marihuána alapú gyógyszereket cseh szakértők szerint egyebek között reuma,HIV-fertőzés, epilepszia, Parkinson-kórés több más betegség gyógyításánál fogják alkalmazni.
A gyógyszerekhez elektronikus vény birtokában lehet majd hozzájutni, a vényt csak szakorvos írhatja fel. A nyilvántartásból kiderül, melyik orvos írta fel a gyógyszert, melyik beteg mikor és mennyi gyógyszert kapott. A kérdéses gyógyszerek 18 éven aluli személyeknek nem lesznek kiadhatók.
A vadkender termesztésére, illetve behozatalára szóló engedélyeket az állami gyógyszerintézet adja ki. "Azzal számolunk, hogy legfeljebb tíz licencet adunk ki" - közölte Jindrich Voboril nemzeti drogellenes koordinátor. A vadkender házilagos termesztését ezután sem engedélyezik. A szakbizottság részletesen rögzítette azokat a feltételeket is, amelyeket a termesztőknek teljesíteniük kell. Mindez szigorú állami felügyelet alatt fog zajlani.
Jövő tavasszal még külföldről behozott marihuána alapú gyógyszerek kerülnek a gyógyszertárakba. Az újság szerint valószínű, hogy miután beindul a hazai termelés, az árak csökkenni fognak.
Az eredeti elképzelésektől eltérően a marihuána alapú gyógyszereket a betegbiztosító pénztárak nem fogják téríteni.
"Amint a törvény érvénybe lép, tárgyalásokat kezdeményezünk a biztosítókkal, hogy legalább részben térítsék meg az új gyógyszer árát" - nyilatkozta a lapnak Martin Plísek, az egészségügyi tárca vezetőjének helyettese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.