Az egyéves tanulmányok során olyan gyakorlati szakembereket készítenek fel az intézményi, szervezeti kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű technikai eszközök közvetítésével a kommunikációt magas szinten végezni.
Az egészségügyi terület számára felkészítendő hazai egyetemi szóvivő és kommunikációs képzés célja, hogy a tanulmányokat elvégző szakemberek képesek legyenek a szakterületük, az intézményük kommunikátoraként közreműködni.
Az oktatási innovációban élenjáró Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tavaly indították első ízben az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirányú továbbképzési szakot. Tíz hallgató szerzett diplomát, akiknek többsége kommunikációs feladatokat lát el a munkahelyén.
Az orvosok és egészségügyi dolgozók a képzés során felkészülnek arra, hogy képesek legyenek hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni beteg-orvos, beteg-beteg, orvos-orvos közötti személyes, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a sajtókapcsolati területeken.
Az elméleti tárgyak, mint például a XXI. század kommunikációja, a médiagazdaságtan, a közszereplés, az íráskészség-fejlesztés, a retorika mellett jelentős szerepet kapnak a new média eszközök alkalmazásai az egyik népszerű egészségi szakportál, a napidoktor.hu közvetítésével.
Ma már számos intézmény, szervezet alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör jelentős szakmai tudást, és képességet igényel. Az egészségügyi szóvivői képzés indítása a munkaerő-piaci igények reális felismerésén alapul. Az új egyetemi szak az új oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy szükséges megújulásához, felkészítve hallgatóit társadalmi igények kiszolgálására.
Tanárai, előadói a kommunikációs és egészségügyi szakma ismert szakemberei, többek között: Kozák Ákos/GFK, dr. Orodán Sándor/Magyar Szóvivők Egyesülete; dr. Szeles Pérter/Magyar PR Szövetség, Győrfi Pál/OMSZ, Szabó György/Sanoma, Buncsik Ildikó, G.Németh György/napidoktor.hu, dr.Straszer Tibor. Jelentkezés szeptember 7-éig, információk: www.ktk.nyme.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.