Somával, aki két gyermek büszke édesanyja, nem csak Millner Judit Anyatükréről, de a nők változó helyzetéről is beszélgettünk a napokban a Tabu Tv kamerái előtt.
„Az Anyatükör című könyv bemutatóján vagyunk, ahová eljött tíz anyatársam, akik mind ismert nők, és egy fantasztikus újságíró lány - maga az írónő - készítette velünk az interjúkat, aki megkockáztatom pszichológusi kvalitásokkal rendelkező, nagyon mély teremtés, és rendkívül mély gondolatokat húzott ki az emberből” - számolt be a könyv keletkezéséről Soma, akitől szintén nem áll távol sem a pszichológia, sem az írás, hiszen már számos könyvet és cikket publikált.
Soma az anyaságról:
„Jelenleg a világban elég nagy kérdés az, hogy a fehér nők nem nagyon akarnak szülni. Az európai, úgynevezett kulturált vagy civilizált világban minél iskolázottabb, tanultabb egy nő, annál kevésbé akar anya lenni. Három gyerek szinte sehol sincs, a kettő is lassan sok. Egy-egy gyerek, az is 35-40 között, de minimum harminc fölött. Ez egy komoly probléma, hogy hogyan segíthetik a népszaporulatot és hogyan sarkallják a nőket. A XXI. századi nő kiéhezett a tudásra, tanulásra, autonómiára, szabadságra és a minőségi szexre.”
„Véget ért az alá-fölérendelt időszak, és egymás mellé lettünk rendelve, egyenjogúak, egyenrangúak vagyunk.” - meséli Soma, hozzátéve, hogy azért nem fognak felcserélődni a nemi szerepek, bár a régi - a férfi vadászik a nő meg főz - szerep-berögzüléseken is nevet: „Vadászni? Mikor vadásztál te? Pizzát mindenki tud lőni a sarki közértben!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.