Nobel-díjas C-vitamin!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 06. 12:38
Az előkészületek már több mint egy éve megkezdődtek. „A nemzetközi szinten is nagyszabású rendezvény megvalósulásában vitathatatlan érdeme van a Szegedi Tudományegyetemen zajló, Szent-Györgyi Albert örökségéhez méltó, nemzetközi szinten is elismert tudományos munkának. Az, hogy 9 Nobel-díjas is elfogadta a meghívást, az a szegedi universitas tudományos elismertségének is szól. A szervezők és az egyetem munkatársai nagyon komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a rendezvény létrejöhessen” - mondta Prof. Dr. Vécsei László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja, a Szent-Györgyi Konferencia elnöke.

A Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából megrendezett nemzetközi konferencia résztvevői a világ minden pontjáról érkeznek: a tudományos élet krémje tartózkodik majd Szegeden március 22-25. között.

Az előkészületek már több mint egy éve megkezdődtek. „A nemzetközi szinten is nagyszabású rendezvény megvalósulásában vitathatatlan érdeme van a Szegedi Tudományegyetemen zajló, Szent-Györgyi Albert örökségéhez méltó, nemzetközi szinten is elismert tudományos munkának. Az, hogy 9 Nobel-díjas is elfogadta a meghívást, az a szegedi universitas tudományos elismertségének is szól. A szervezők és az egyetem munkatársai nagyon komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a rendezvény létrejöhessen” - mondta Prof. Dr. Vécsei László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja, a Szent-Györgyi Konferencia elnöke.

Tudománytörténeti jelentőségű konferencia

A négy napig tartó programsorozat központi helyszíne a József Attila Tanulmányi és Információs Központ lesz, a szekcióülések a Szegedi Tudományegyetemen kutatott témák köré szerveződnek. „A tudománytörténeti jelentőségű esemény résztvevőinek hat szakterület legújabb tudományos eredményeit, négy különböző - Szent-Györgyi Albert személyéhez is köthető - helyszínen, összesen 412 előadáson mutatják be a résztvevőknek” - sorolta Dr.Hegyi Péter, a konferencia főtitkára. A kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia és gyulladás, a molekuláris biológia és genetika, az idegtudomány, valamint a tuberkulózis témájában szervezett szekcióüléseken és a plenáris üléseken közel 1000 nemzetközi rangú kutató - köztük a 9 Nobel-díjas - lesz jelen.

A Nobel-díjas tudósra, az egykori rektorra emlékeznek

Szent-Györgyi Albert 1937-ben „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” kapta meg az orvosi és élettani Nobel-díjat. „Ő az egyetlen magyar tudós, aki Magyarországon végzett tudományos tevékenységéért és annak elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést, és a díjátadóra Magyarországról indult és oda is tért haza” - hangsúlyozta Prof Dr. Varró András, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese. A konferencia szervezői a kiváló kutató mellett, egykori rektorukra is emlékeznek: az 1941-es tanévben Szent-Györgyi Albert állt a Szegedi Tudományegyetem élén.

citrom4

Akik igent mondtak

A konferenciára látogató, közel 1000 vendég közül a legnagyobb figyelem minden bizonnyal annak a kilenc Nobel-díjjal kitüntetett tudósnak jut, akik elfogadták a szervezők meghívását. Ők kilencen tudománytörténeti jelentőségű felfedezéseikkel érdemelték ki a Nobel-díjat. Andrew W. Schally 1977-ben, Bert Sakmann 1991-ben, Eric Wieschaus 1995-ben, Peter C. Doherty 1996-ban, Tim Hunt 2001-ben orvosi és élettani Nobel-díjat kapott. Ada E. Yonath 2009-ben, Aaron Ciechanover 2004-ben, John E. Walker 1997-ben, Robert Huber pedig 1988-ban kémiai Nobel-díjat vehetett át. Ők így együtt most először - és könnyen előfordulhat, hogy utoljára - jelennek meg nyilvános rendezvényen.

Magyarországot is képviselik

„Tisztában vagyunk vele, hogy ezen a konferencián Szeged városa és az egyetem mellett, Magyarországot is képviseljük, ezért igényes és különleges kiegészítő programokkal készülünk a vendégek fogadására” - jelentette ki Prof. Dr. Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. Hozzátette: kulturális és gasztronómiai különlegességek,Varnus Xavér orgonakoncertje, Szentpéteri Csilla zongoraestje, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, a Duna Művészegyüttes, a Szeged Táncegyüttes és Sebestyén Márta közös produkciója gondoskodik majd a Szegeden tartózkodó vendégek színvonalas szórakoztatásáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.