Támasszunk fel egy halotatt!

1999-ben a svéd Anna Bagenholm szörnyű síbalesetet szenvedett, amely következtében közel négy órát töltött a klinikai halál állapotában, később azonban felébredt, és szinte teljesen felépült.

A fiatal orvostanhallgatónak ez idő alatt nem dobogott a szíve, illetve nem működött a légzése és a keringési rendszere. Vajon mi történt közben a sejtjeiben, és mennyi ideig bírta volna még vérkeringés nélkül? Egyáltalán: mit tanulhat a tudomány az olyan emberek esetéből, akik viszonylag hosszú ideig voltak „halottak”?

Ezek a kérdések motiválták a Pennsylvaniai Egyetem Újraélesztés-tudományi Központjának kutatóit is. Először is arra voltak kíváncsiak, mi történik a sejtek szintjén. Dr. Honglin Zhou, a sürgősségi ellátás szakértője szerint ugyanis a nagyobb szervezetektől eltérően azt pontosan meg lehet állapítani, hogy egy sejt él-e vagy sem.

Minden sejt rendelkezik egy vastag külső membránnal, amely egy idő után elvékonyodik. Ahogy közeleg a halála, három dolog történhet: egy másik sejt felfalja, a sejt egyfajta „öngyilkosságot” követ el, vagy tartalmát a szövetekbe juttatja, amelynek gyakran gyulladás vagy egyéb károsodás a következménye. Mindhárom esetben elmondható, hogy amikor megszűnik a külső membrán, a sejt elpusztul.

Az elhalt sejteket nem tudjuk újraéleszteni, így a közeljövőben biztosan nem lehet egy valódi Frankensteint létrehozni, élettartamuk azonban meghosszabbítható. Elképzelhető, hogy még napokkal a keringés megszűnése és a tudat elvesztése után is életben maradnak. Sajnos azonban az agysejtek azok, amelyek a leginkább érzékenyek a környezeti változásokra és az oxigénhiányra: már a szívleállás után tíz perccel végzetes károsodást szenvednek.

A folyamatot lassíthatja, ha kihűl a test. Bagenholm is annak köszönheti a szerencséjét, hogy szervezete mindössze 13 Celsius-fokon állt, amikor bekerült a kórházba. Szakértők szerint a szív megállása után elég lenne 33 fokra leszállítani a beteg testhőmérsékletét, és így akár többször tíz percig is meglenne az esély a sikeres újraélesztésre.

És hogy miről számolnak be a klinikai halál állapotából visszatértek? „Többükkel beszéltem, és senkinek sem maradt több emléke, mint a teljes üresség. Agyuk, noha nem halt meg, semmit sem tapasztalt a külvilágból” - mondta el Zhou.