Janine Driver, a washingtoni Testbeszéd Intézet elnöke elmagyarázta, hogy fenti jelenség egy úgynevezett nyugtató gesztus, hasonló ahhoz, amikor a kisbabák a hüvelykujjukat szopják. Amikor kezünkkel megérintjük az arcunkat, mintha azt üzennénk magunknak: „nincs semmi baj, minden rendben”. Olyan érzésünk lesz, mintha édesanyánk ölelne át minket.
Ugyanígy, ha szörnyű baleset szemtanújaként vagy egy rossz hírt hallva, kezünket a szájunk elé tesszük, azt fejezzük ki, hogy több dolgot már érzelmileg nem vagyunk képesek befogadni.
Ugyanakkor a testbeszéd kutatók azt is megfigyelték, hogy ezek a gesztusok nem működnek mindenhol a világon ugyanúgy, és a nők is hajlamosabbak eltakarni az arcukat, mint a férfiak, akikre inkább az jellemző, hogy mutatóujjukkal az ajkukhoz érnek, kezükkel pedig az állukat támasztják meg.
Szintén a félelem jele lehet, ha megmarkoljuk a csuklónkat, vagy mutatóujjunkkal eltakarjuk felső ajkunkat, miközben kezünket állunkra helyezzük. A legegyetemesebb kifejezése a félelemnek azonban a tágra nyitott száj és a felvont szemöldök. „Ez benne van minden ember génjében, függetlenül attól, hogy fekete, fehér vagy hispán az illető, Irakból, Zimbabwéből vagy Chicagóból származik” - összegezte megfigyeléseit Driver.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.