Béci elmondása szerint, ösztönzően hatott rá a Villában eltöltött napok száma, illetve rendkívül boldog, hogy egy ilyen fontos kampány részese lehet. Viszonylag könnyen letette a cigarettát és azóta jobb a közérzete is, jobban érzi az ízeket, illatokat.
Az egykori villalakót már a legnevesebb közösségi portálokon is megkeresik a rajongók, hogy elmondhassák neki, hogy számos embernek az ő hatására sikerült letenni a cigarettát. A Való Világot naponta több millióan követték figyelemmel, ez által mindenki láthatta, hogy igenis abba lehet hagyni egyik napról a másikra a pöfékelést.
Béci elárulta, hogy büszke arra, hogy a hatására barátnője, Adri is sokkal kevesebbet cigarettázik, és azt is bevallotta, hogy sokkal jobban észreveszi, ha valaki más dohányzik a környezetében. Ami pedig még ennél is többet számít: a leszokás óta jobban érzi magát fizikailag és sokkal jobban érzi az ízeket is.
A dohányzás visszaszorítására persze nem most először tesznek kísérletet az illetékesek, de a széles körű társadalmi probléma eddig szinte semmilyen javulást nem mutatott. Hazánk továbbra is az élen jár Európában a füstölgők tekintetében.
A dohányzásról:
A cigaretta napjaink talán legveszélyesebb és legtöbb halálos áldozatot követelő legális élvezeti szere. A cigarettásdobozokon feltüntetett vegyi anyagok csak töredékét jelentik annak, ami valójában a dohányosok szervezetébe jut. Körülbelül 4000 különböző kémiai vegyület található ugyanis egy cigarettában, amelynek csak az egyike a függőség kialakulásáért felelős drog, a nikotin. Sajnos nem segítenek a leszokásban azok a módszerek, mint a dohányozni tilos táblákkal tüntetnek a cigizés ellen avagy a cigaretta egészségügyi hatásaira hívják fel a figyelmet.
Sajnos sok fiatal először csak csupán nagyzolásból gyújt rá, miközben nincs tisztában azzal, hogy hosszú távon milyen veszélyeknek teszi ki szervezetét, és hogy később, mikor a függőség már kialakult, milyen nehéz lesz leszokni róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.