A hatóságok szerint Németországban egy különleges bélbaktérium, az E. coli által okozott fertőzésben a 16 tartományból legkevesebb 10 tartományban már több mint 1000-en betegedtek meg, közülük csaknem 300-an életveszélyes állapotban vannak és már 10 halálos áldozata van a baktériumnak. Eddig hat másik országban is regisztráltak betegeket.
Jordán László, az MGSZH (Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) elnökhelyettesének elmondása szerint az állatokból került ki a baktérium. Valószínűleg a helytelenül trágyázott, hígított állati ürülékkel locsolt zöldségek okozták a járványt. A nyers uborka, fejes saláta, paradicsom vagy akár a rosszul átsütött hamburgerhús is veszélyt jelenthetnek.
Az eddigi információk szerint minimális mennyiségű fertőzött zöldség került Magyarországra és amennyiben ezt megfelelően használják fel, úgy nem kell számítani betegségekre - mondta Dr. Ócsai Lajos járványügyi főosztályvezető, az ÁNTSZ-től. Ha valaki Németországban járt az utóbbi hetekben, megbetegedhetett, a lappangás ideje ugyanis több nap.
Egy olyan, úgynevezett enterális baktériumról van szó, amely az emésztőszervrendszer végtermékéből kerül vissza szájon át a szervezetbe. Az E.coli baktérium az emberi szervezetbe kerülve toxinokat termel, amik roncsolják a vesét és vérszegénységet okoznak. A megbetegedés általában véres hasmenéssel jár, tünetei között van fejfájás, általános levertség és láz is.
A szakértők eddig mintegy 80 mintát gyűjtöttek össze a spanyol eredetű zöldségfélékből, hogy tüzetesen megvizsgálják mikrobiológiai szempontok alapján. Az MGSZH megkapta annak a két cégnek a nevét, amelyek a szennyezett uborkát behozhatták az országba. Az élelmiszer-biztonsági szakemberek már jártak a szóban forgó vállalkozásoknál, hogy lefolytassák a vizsgálatokat, és felderítsék, hogy az árut hová szállították.
Az E.coli baktérium minden korosztályt egyformán megbetegíthet. Terjesztésében a piszkos kéznek és a mosatlan zöldségeknek van döntő szerepe. Tehát a személyi és környezeti higiénés előírások betartása lényeges a megelőzésben.
Az úgynevezett EHEC-baktérium már nem először ütötte fel a fejét Németországban, a nyolcvanas években már volt hasonló eset. A járvány ezúttal május közepén kezdődött. Az első értékelések szerint azonban terjedése gyorsabb, mint korábban, és tünetei is sokkal súlyosabbnak bizonyulnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.