Az Operett Színház művésze még pályájának beindulása előtt teli volt jobb- és rosszabb balesetekkel. Volt olyan, hogy egy táncmozdulatnál kifordult a bokája. Így játszott még két hétig, amikor az orvos eltiltotta a tánctól. Árpi szót is fogadott.
A másik esete az volt, amikor egy féltékeny táncos kollegája megütötte, ő a földre zuhant és a belső szervei komoly sérülést szenvedtek. A kórházban viszont más is kiderült: bal veséjében egy rosszindulatú daganatot találtak. Azonnal megműtötték és három évig, csak gyógyulgatott.
- Mikorra tehető, a nagy elhatározás, hogy megpróbálja musical színészként?
- Egy nap megláttam Miller Zolit énekelni a tévében. Nagyon megtetszett, ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy megtanulok a prózai diplomám mellett énekelni is. Hetente összeszedtem az utcabeli néniket, akik Pestre akartak jönni, és míg ők a Józsefvárosi piacon vásároltak, addig én Toldy Mária Stúdiójába jártam szorgalmasan.
Holott nem készültem erre a pályára, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy gépforgácsoló szakmunkás bizonyítványom van. Továbbá: mert nagy akaraterővel meggyógyultam, az orvosok el is neveztek Lucky Boynak, azaz a szerencse fiának.
- Nyíregyházáról hogyan került fel az Operettbe?
- 2000-ben felkért Kerényi Miklós Gábor a West Side Story Riff-jének eljátszására. Ezt követte a Mozart, melybe egy hét próba után kellett beállnom. 2003 óta azzal büszkélkedhetek, hogy tagja vagyok ennek a csodálatos zenés színháznak. Olyan színes a repertoárom, hogy bárki megirigyelhetné.
A Menyasszonytáncban egy lázadó parasztfiút játszom, a Rudolfban egy meg nem értett trónörököst. A Mozartban egy érzékeny zsenit, az Oltári srácokban egy drogos rappert, a Víg özvegyben pedig Nyegust, melyet valaha akkora egyéniségek játszottak, mint Latabár Kálmán vagy Suka Sándor.
- Úgy tudom, lemezi is vannak.
- Eddig két hanghordozóm jelent meg, mostanában készülgetek a harmadikra. A szakmától jó visszajelzést kaptam az első kettőről, úgy-hogy belevágtam a következőbe.
- Emellett sok feladat mellett úgy tudom családos ember.
- Van két gyerekem, két különböző házasságból. Bendegúz és Rózsa. Ők és a párom gondoskodnak arról, hogy nemcsak a betegségemben, nemcsak a karrieremben, de otthon is szerencsésnek érezhessem magam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.