Szabó Kristóf mint Micimackó

Totya, azaz Szabó Kristóf 2006-ban a Magyar Rádió 5. Humorfesztiválján a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját vette át. 2007-ben az ATV humorbajnokságát nyerte meg, egyébként közgazdász.

Egy időben állandó fellépője volt a Godot Dumaszínháznak. Mostanában humora az egyik bankreklámban csúcsosodik ki. Ő az, aki egy futballpályán áll, és akinek vinni kell a pénzt abba a bizonyos bankba.

Hány éves?

30 vagyok.

Nem néz ki annyinak, egy helyes kisfiú benyomását kelti. Mi történt Önnel és a humorista pályafutásával?

Azóta nem nagyon foglalkozom a humorral. Ráun az ember. Ez a műfaj akkor jó, ha igaz történeteket mesélek, annyi minden viszont nem történik velem.

Csak nem azt akarja mondani, hogy vége?

Takarékláng, inkább azt mondom. Különben sem vagyok az a mozgalmas alkat.

A Szabó név (bocsánat), de nem elég blikkfangos. Miért nem változtatott nevet?

A Kristóf miatt elmegy. Egyébként az is az „életművemhez” tartozik, hogy elvégeztem a Gór Nagy Mária Színi tanodáját.

És milyen szerepeket osztottak Önre?

Mindenfélét. Bár azt mondják, az alkatom komikus. De, kaptam drámai szerepeket is. A Micimackóban Micimackó voltam, az eléggé passzolt a karakteremhez. Egyik tanodás osztálytársammal, Juhász Tündével csináltunk egy kétszemélyes társulatot Plafon Csoport címmel.

A jelenből visszamennék a múltba. Milyen gyerekkora volt?

Átlagos. Velencén éltünk, ketten vagyunk testvérek. Jártam iskolába.

Mikor vette észre, hogy van humora?

Igazából a humorfesztiválra derült ki. Addig, mint bárki más, jártam a közgazdasági egyetemre. Ugyan megszereztem a diplomát, de egyetlen percig nem dolgoztam ezen a szakterületen.

Ahogy így magára nézek, azt kell, mondjam, Kabos Laci szerette volna.

Igen? Nem találkoztunk soha. Csak a filmjeit láttam meg a tévébeli bejátszásokból ismerem.

Még egy dolgot nem értek az életéből, hogy miért kell ország-világ előtt elmondani, hogy a saját neméhez vonzódik?

Nem akartam hazugságba kerülni és elkenni a dolgokat. Korábban volt egy interjú velem, ahol azt kérdezte a riporter, hogy van-e barátnőm. Mondtam nincsen. Aztán ez úgy jelent meg, hogyjelenleg nincsen barátnőm. Akkor rájöttem, hogy mennyire könnyű átcsúszni egy hárító mondatból a hazugságba. Legjobb, ha az igazat mondom.

Nem tudom, hogy a társadalom megérett-e már az elfogadására.

Egy-két utcai megjegyzést leszámítva különösebb problémám nem volt belőle.

Ha nem veszi zokon, megkérdezem, hogy édesanyja miképp áll hozzá.

Biztos nem könnyen, de elfogadta.

Milyen jövőt lát maga előtt?

A színészet érdekel. Jó lenne, jó szerepekhez közel kerülni.

Jól értettem, hogy nem kabarét mondott?

Jól, persze. Lehet a színház is szórakoztató.