Dr. Kriván Gergely a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzlantációs Osztályának főorvosa olyan kisgyerekekkel foglalkozik, akik daganatos vagy immunhiányos betegség miatt csontvelő, őssejt átültetésre szorulnak. Hazánkban 1986-ban végeztek először sikeres transzplantációt, mely beavatkozások azóta rendszeresek. A beteg gyermekek számára lényeges a megfelelő szülői háttér, a szülő közelsége. A szakértők gyakorlatilag nemcsak a gyermeket kezelik, hanem felkészítik a családot, mellettük állnak.
A főorvos úr szerint a gyógyulás esélye attól függ, hogy mi a diagnózis. Immunológiai problémák esetén akár 80% esély is van a gyógyulásra, míg masszív tumorok esetében ez a szám 40%.
Dr. Kriván Gergely legnagyobb sikerének az első transzplantációs esetek egyikét tartja, egy négy éves kislányt, aki azóta már felnőtt. Elmondása szerint a legjobb csontvelődonor mindig a vér szerinti testvér, de ő sem mindig alkalmas a donációra. 71%-ban úgy kerülnek hozzá a betegek, hogy nincs potenciális donorjuk, és számukra is keresni kell alkalmas személyt.
A nemzetközi regiszterben 13 millió élődonor mintája szerepel. Innen 60-70%-os eséllyel lehet donort találni a kis betegeknek. A tudománynak, a fejlesztéseknek köszönhetően ma már sokkal barátságosabb és jóval fájdalommentesebb a csontvelőlevétel. Régen a csípőből vették le a csontvelőt, a levételt pedig 6 hetes lábadozási idő követte és ráadásul maga a beavatkozás is nagyon fájdalmasnak számított. Napjainkban azonban sokkal szelídebb módszert alkalmaznak: 80%-ban vérből veszik le az őssejtet, a folyamat tehát hasonló egy hosszú véradáshoz.
A donor a levétel előtt injekciókat kap, melyek az őssejteket a csontokból a vérbe terelik. Később a vérből szűrik majd ki az őssejteket a szakemberek. Ez csupán néhány órás beavatkozás, amikor is a donor a saját őssejtjeinek csupán 1%át adja le. Kellemetlen lehet a szúrással járó fájdalom és mellékhatásként némi influenzához hasonló tünet jeletkezhet. A beavatkozás tehát fájdalommentes és sok életet megmenthetünk vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.