Kilenc fővárosi kórházból csak négy marad?

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2011. január 29. 00:00
Elképzelhető, hogy a jövőben a kilenc kórház, helyett elegendő lesz négy. Ez csak akkor valósítható meg, ha megoldhatóak a széleskörű szakrendelések.

Elképzelhető, hogy a jövőben a kilenc kórház, helyett elegendő lesz négy. Ez csak akkor valósítható meg, ha megoldhatóak a széleskörű szakrendelések.

Szentes Tamás, Budapest egészségügyért felelős főpolgármester-helyettese elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani kilenc nagy kórház helyett a jövőben akár három-négy olyan is elegendő lehet, amely széles szakmai szolgáltatások nyújtásra képes, amit a hét minden napján és órájában biztosítania kellene.

A fideszes politikus erről a Népszabadságnak nyilatkozott. A napilapnak a részletekről azt mondta: ezekbe az intézményekbe kerülnének a drága technológiát igénylő ellátások, a legjobban felkészült orvosok, és egyéb szakemberek. A többiek csak lényegesen szűkebb szolgáltatási csomaggal - kiegészítve a nagy intézmények szolgáltatásait - gyógyíthatnának - tette hozzá.16175Szentes Tamás kitért arra: az általa elképzelt modellben részben összevonják a gazdálkodás egyes elemeit - például a beszerzést, a közüzemi szolgáltatások vásárlását -, másrészt újraosztják az intézmények közti feladatokat. Hangsúlyozta: ez utóbbi csak akkor történhet meg, ha a főváros, mint tulajdonos tudja, hogy mi az, ami az országos feladatokból az intézményeire hárul. Jelezte, a főváros alkalmazkodni fog az országos koncepcióhoz.

Arra kérdésre, mindez hogyan illeszkedik Tarlós István megnyilatkozásaihoz, melyekben rendre a fővárosi kórházak államosítását lebegteti, Szentes Tamás azt válaszolta: nem sajnálja az időt, a fáradtságot arra, hogy meggyőzze a főpolgármestert, koncepciója helyes, és Budapest nem mondhat le arról, hogy saját egészségügyi ellátórendszere legyen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.