"Feltámasztják" a gyapjas mamutot

Öt éven belül tervezik "feltámasztani" a gyapjas mamutot japán genetikusok.

A kutatócsoport Iritani Akirával, a Kiotói Egyetem professor emeritusával az élen oroszországi kutatólaboratóriumban őrzött mamuttetemből nyerik ki a klónozáshoz szükséges szöveteket. Az eddig előkerült mamutleletek nyolcvan százaléka Szibériából, az örök fagy birodalmából származik.

A legjobb állapotban lévő jégkorszaki emlősöknek mind a mai napig megőrződtek a belső szervei és a szőrzete. A tervek szerint a mamutsejtek magjával helyettesítik az elefánt petesejtjeinek a magját, ily módon az embrió a mamut génállományát hordozza majd. A petesejtet a továbbiakban az elefánt méhébe ültetik be.

A japán tudósok reményei szerint a tudományos programot öt-hat éven belül siker koronázza. A tudóscsoport, amelybe meghívtak egy orosz mamutkutatót és két amerikai elefántszakértőt is, kidolgozott egy olyan eljárást, amellyel a fagyott sejtekből kinyerhető a DNS. A kutatók korábban már feladtak egy hasonló tervet, mivel a mamut bőrének és izomzatának sejtjeit károsították a jégkristályok, és hasznavehetetlennek bizonyultak.Egy másik japán kutatónak, Vakajama Teruhikónak, a Riken Biológiai Kutatóközpont tudósának azonban két éve sikerült egeret klónozni egy tizenhat évvel korábban lefagyasztott rágcsálóból nyert szövetek segítségével. E módszer alapján Iritani Akira csapata olyan módszert állított össze, amellyel károsodás nélkül távolíthatják el a mamut petesejtjeinek magját.

"Ha a kísérlet sikerül, mielőtt beültetnénk a petesejteket az elefánt méhébe, el kell döntenünk, hogyan neveljük fel a mamutborjút, és bemutatjuk-e azt az érdeklődőknek" - emelte ki Akira. Mint hozzátette, a klónozott borjú megszületése után széles körű vizsgálatokat végeznek majd, hogy kiderítsék, miért is haltak ki a gyapjas mamutok. A gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) az elefántfélék családjának egy kihalt faja, amely a pleisztocénben, mintegy százharmincötezer évvel ezelőtt jelent meg, és az utolsó jégkorszak végéig élt Eurázsiában és Észak-Amerikában.

Marmagasságuk elérte a 4,2 métert, tömegük hat-nyolc tonna között mozgott. Testüket barna, bozontos szőrzet védte a hideg ellen, amely két rétegű volt: a körülbelül ötven centiméter hosszú durva fedőszőrzet alatt egy finomabb hőszigetelő szőrréteg is borította testüket.