Sok idős autóvezetőnek nem a szemével van gond, hanem a látottak agyi feldolgozásával - állítják brit kutatók.
Duje Tadin, a Rochesteri Egyetem professzorának "meglátása" szerint öreg szem többet lát, nevezetesen nem szűri meg annyira a háttérlátványt fontosság alapján, mint az ifjabbak szeme, illetve agya. "Hatalmas körülöttünk a vizuális információ, és nincs elég agyi kapacitásunk az egész feldolgozására" - idézte Tadint a The Daily Telegraph című brit lap.
"Az, hogy az idősek többet látnak meg, örvendetesnek tűnhet számukra, ám nagyon dinamikus látványnál, mint például vezetésnél, a lényegtelen háttérlátványok kirekesztése az agyból, vagy elfojtásuk előnyösebb" - tette hozzá. A látványszűrésért az emberi agyban a halántéklebeny középső területe a felelős.Már korábbi tanulmányok is arra jutottak, hogy idősebbek, tudtahasadástól vagy búskomorságtól szenvedők jobban észlelik a háttérmozgásokat. Tadin csapata úgy vizsgált alanyokat, hogy elektromágnesesen akadályozta az említett agyi terület működését 15 percen át és eközben tesztelte látásukat.
Így derült ki, hogy a terület kiiktatásával szélesedett a háttérlátvány, ez pedig arra utal, hogy a nem megfelelően működő agyi rész okozhatja a normálisnál jobb háttérérzékelést, illetve a lényegtelen látványelemek kiszűrésének hiányosságát - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap a Neuroscience című folyóirat tanulmányközlésére hivatkozva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.