Az olyan szerves szennyeződés, mint a poliklórozott bifenil (PCB) és keverékei befolyásolják a mellékvesekéreg működését, ezzel pedig a kortizol stresszhormon szintjét.
Ismert, hogy a kortizol befolyásolja a magzati fejlődést, illetve szabályozza a szervezet működését stresszhelyzetben. Azonban a szerves szennyeződés, mely a természetben igen elterjedt, norvég kutatók szerint felborítják a szervezet hormonális egyensúlyát. Zimmer és kollégái a Mj?sa-tóban lévő PCB szennyeződést vizsgálták, melyet a állatok és emberek a tó halainak elfogyasztása útján visznek be a szervezetbe. A szakértők sejttenyészeti körülmények között kísérleteztek. A Mj?sa-tó igen nagy mértékben tartalmaz ilyen szennyeződést, valamint brómtartalmú égéstermékeket.
A kutatók megállapították, hogy az ebből a tóból származó halkivonat ? szemben kevésbé szennyezett tóból származó kivonattal ? növelte a kortizol, és a nemi hormonok szintjét. A hatás a kezelt élelmiszereknél ? mint amilyen a csukamájolaj ? kevésbé jelentkezett. Zimmer és munkatársai a Norvég Állatorvosi Egyetem tudományos ülésén felhívták arra a figyelmet, hogy a hormonális egyensúly ilyenfajta felborulása hosszabb távon igen káros következményekkel járhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.