A kisfokú túlsúly is halálos lehet

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2010. december 06. 00:00
Nem szükséges a nagyfokú elhízás ahhoz, hogy fokozódjon az idő előtti halálozás kockázata.

Nem szükséges a nagyfokú elhízás ahhoz, hogy fokozódjon az idő előtti halálozás kockázata.

Kétségtelen, hogy az elhízás növeli a szívbetegségek, a szélütés, azaz stroke és egyes daganatok kialakulásának kockázatát, azonban a mérsékelt túlsúly megítélése eddig nem volt egyértelmű ? olvasható a New England Journal of Medicine számában.

Amy Berrington és az amerikai Nemzeti Rákintézet munkatársai egy, az egész világra kiterjedő vizsgálatot végeztek, melyben másfél millió ember vett részt. Megállapították, hogy a túlsúly mintegy tizenhárom százalékkal növeli a korai halálozás kockázatát.

A munkában tizenkilenc korábbi, hosszú távú tanulmány adatait használták fel, melyben szerepel a testtömeg-index (BMI) és az esetleges halálok is ? a követési idő öttől huszonnyolc évig terjedt.14472A kutatók főként arra a csoportra koncentráltak, akik a vizsgálat kezdetekor egészségesek voltak, kizárták a dohányosokat, a szívbetegeket és rákosokat, ugyanis ezek nagymértékben változtattak volna a halálozási arányokon. A legalacsonyabb halálozás az ideális testtömegű hölgyeknél volt, velük összehasonlítva az enyhe túlsúly tizenhárom százalék járulékos kockázatot jelentett.

A kifejezett elhízás viszont negyvennégy-nyolcvannyolc százalékos kockázatnövekedésben nyilvánult meg. Férfiaknál hasonló különbségeket tapasztaltak. Vagyis az egészség szempontjából még a mérsékelt túlsúly sem elfogadható.

Karácsonyi ajándékvadászat

144783Hoppá! Rátaláltál egy ajándékkosárra ebben a cikkben. Gyűjts össze további 4 darab ugyanilyen ikont, majd küldd el nekünk a cikkek címeit a [email protected] e-mail címre december 20-ig. Ha a szerencse rád talál, értékes ajándékokat nyerhetsz!

A partnereink oldalain megtalált további 5 ikonnal növelheted az esélyeid a sorsoláson.

shopping.hu, napidoktor.hu, napiotthon.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.