A nyugdíjba vonulással jelentősen csökken a mentális és fizikai kimerültség, továbbá a depresszív tünetek. A visszavonulás nem befolyásolja a főbb krónikus betegségek kialakulásának kockázatát.
A kutatást Dr. Hugo Westerlund a Stockholmi Egyetem munkatársa vezette. A szerzők elmondása szerint, az eredményeik fontosak, mert az emberek egyre idősebb korukig dolgoznak, így később vonulnak nyugdíjba.
A nyugdíjba vonulás egy jelentős életmódbeli változást jelent. Az egészségügyi hatásait vizsgáló tanulmányok azonban eléggé ellentmondanak egymásnak a jótékony hatásokkal kapcsolatban. Ez a nagyléptékű tanulmány azonban nagy áttörést jelent, mivel hosszú ideig követte nyomon a résztvevőket. A vizsgált tizenöt év, a nyugdíjazás előtti és utáni hét évet vette górcső alá.
A 11246 férfi és 2858 női résztvevőt egy nagy francia tanulmányból választották ki. Az alanyokat évente interjúvoltak meg 1989 és 2007 között. A legtöbb résztvevők 89%-a házasságban élt, és közepes vagy magas beosztásban dolgozott. A törvényeknek megfelelően vonultak nyugállományba, azaz 64 évesen már egyikük sem dolgozott.A nyugdíjba vonulás előtti évben minden negyedik ember depressziós tünetektől szenvedett, hét százalékuknál pedig jelentkezett egy vagy több a következő betegségek közül: légzőszervi betegség, cukorbetegség, szívbetegség és agyvérzés. Az egyedülállók és az alacsonyabb beosztásúak között több volt a fizikailag, de nem mentálisan kimerültek aránya.
A szerzők úgy vélik, az eredményekre számos magyarázat létezik: ?Ha a munka kimerítő az idősebbek számára, a kimerültség csökkenése egyszerűen csak a probléma forrásának kiiktatásának köszönhető? továbbá a nyugdíjas évek lehetővé teszik más tevékenységek végzését is, mint például a sportolás.? ? írták.Következtetéseik szerint a ?kimerültség lehet az egyik oka a munkapiacról történő korai kilépésnek, illetve a csökkent munkaképességnek. A munkarend átszervezésével, az egészségügyi beavatkozásokkal elérhető lenne, hogy több idősebb ember dolgozhasson egészségesen.?
Alex Burdorf, holland professzor így nyilatkozott a tanulmányról: ?egyedülálló, hogy az évenkénti felméréseket a nyugdíjazás előtt és után is elvégezték.? Burdorf szerint további kutatás szükséges, hogy megerősítsék az eredményeket, mivel azok ellentmondanak a korábbiaknak. ?Túl korai még nyilatkozni az adott életkorokban történő nyugdíjazás pozitív és negatív hatásairól.?A szerzők egyetértenek abban, hogy mindenképpen javítani kell a munkakörülményeket, hogy az idősebbek megőrizhessék az egészségüket.?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.