Túl fiatal gyerekek is használják az internetes közösségi oldalakat a fejlett országokban, így Angliában.
Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat. A kutatás szerint az otthoni internettel rendelkező 8-12 éves gyerekek negyede állította azt, hogy van saját Facebook, Bebo vagy MySpace adatlapjuk, annak ellenére, hogy ezeken az oldalakon a minimum felhasználói korhatár 13 év.
Biztonsági beállítások
A megkérdezett gyerekek 83 százaléka szerint úgy állítják be az adatlapjukat, hogy csak a saját ismerőseik láthassák azt, 4 százalékuknak pedig egyáltalán nem látható nyilvánosan a profilja.
Tízből kilenc szülő (93%) tisztában van azzal, hogy a gyerekük rendszeresen látogatja ezeket az oldalakat, így gyakran ők is felkeresik az említett portálokat, hogy figyelemmel kövessék a gyerekeik tevékenységét. Azonban hatból egy (17%) szülő nem tudja, hogy a gyereke rendelkezik-e saját adatlappal a közösségi oldalakon.
A Nielsen korábbi, 2009. októberi kutatása szerint az otthoni internettel rendelkező 5-7 éves gyerekek 37 százaléka már felkereste az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebook-ot, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy saját adatlappal is rendelkeznek.Filmeket is néznek (illegálisan)
Az Ofcom kutatása továbbá kimutatta azt is, hogy egyre több, 8-15 éves gyerek tölt le filmeket és egyéb TV műsorokat az internetről. A 12-15 évesek 44 százaléka szerint a filmek és zenék ingyenes letöltése nem kellene, hogy illegális legyen, 18 százalék nem tudja, míg 38 százalék szerint ez a tevékenység illegális kellene, hogy legyen.
Elhiszik, amit látnak
A 8-11 évesek 18 százaléka, valamint a 12-15 évesek 48 százaléka állította, hogy rendszeresen látogatnak különböző blogokat illetve a Wikipédiához hasonló oldalakat, ahol az internetezők információkat cserélhetnek egymással. A 8-11 évesek 70 százaléka szerint az ezeken az oldalakon található információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a 12-15 évesek gyanakvóbbak, az ő esetükben ez az arány 48 százalék. Eltérés található a nemek között is: a 8-15 éves fiúk 59 százaléka hiszi azt, hogy az olvasott információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a lányoknál ez az arány 46 százalék.
A 8-11, illetve 12-15 évesek 40 százaléka hiszi azt, hogy a közösségi oldalakon található adatok nagy részben vagy teljesen igazak. Ezzel szemben, a kereső oldalakat használó 12-15 évesek csupán 27 százaléka gondolja úgy, hogy a kereső oldalak által adott információk megbízható honlapokról származnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.