A számítógépes hangfelismerő szoftverek egyelőre nehezen birkóznak meg a férfihangok értelmezésével.
Az Edinburghi Egyetem kutatói szerint a számítógépes hangfelismerő szoftverek számára azért nehezebb a férfiak beszédét értelmezni, mivel a férfiak beszéd közbe gyakrabban ő-znek és hümmögnek, mint a nők.
A vizsgálatokhoz a skót kutatók rögzített telefonbeszélgetéseket használtak fel, amelyek alapján azt kívánták megállapítani, milyen hatékonysággal értelmezik azokat a beszédfelismerő programok ? azaz, az élő beszéd mekkora hányadát azonosítja helyesen a számítógép.Az adatok alapján megállapították, melyek azok az általános felismerési hibák, amelyek kifognak a gépeken. A számítógépes rendszerek leggyakrabban azokban az esetekben tévednek a vizsgálatok szerint, amelyekben azonos hangalakkal rendelkező szavakkal találkoznak, illetve, amikor az ilyen szavak hasonló összefüggésben is hangzanak el.
Ezen felül a gépek munkáját nagyban megnehezíti a hangszín, a hang mélysége, illetve magassága és a beszéd gyorsasága is.
A kutatás elsődleges célja az automata, hangfelismeréssel működő jegyfoglaló rendszerek fejlesztésének előmozdítása, amelyek esetében kiemelkedő fontosságú, hogy helyesen értelmezzék a használóik által elmondott utasításokat.
A kutatás eredményei alapján a szakemberek azt remélik, sikerül kiküszöbölni a félreértéseket és hamarosan élő szóban is megértheti egymást ember és gép.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.