Nem olvas jobban az, aki korábban tanult meg olvasni

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2010. január 05. 00:00
Sebastian Suggate, az Otagi Egyetem munkatársa doktori munkájához végzett kutatásokat Új-Zélandon. sszehasonlította a Rudolf Steiner iskola tanulóit, akik hétévesen kezdenek el olvasni tanulni azokkal, akik állam iskolába járnak, és már ötévesen ismerkednek a betűvetés tudományával. Felfedezte, hogy 11 éves korukra könnyedén felzárkóztak a többiekhez azok, akik később kezdtek el az olvasással foglalkozni."Az egyik elképzelés szerint a korai kezdés azért nem vezet semmilyen előnyhöz, mert az olvasástanulás legfontosabb korai faktorai a nyelvi és tanulási élmények, melyeket az olvasás elsajátítása nélkül is megszereznek.? ? idézte Suggate-et az NZ Herald. ?Mivel azok, akik később kezdenek olvasni, még mindig a játékon, a nyelven és a felnőttekkel folytatott interakciókon keresztül tanulnak, így a hosszú távú olvasási képességeik nem szenvednek zavart. Sőt, ezek a tevékenységek nagyszerűen készítik elő a talajt az olvasás későbbi megtanulásához.?

Nem számít, hogy öt vagy hét éves korban tanul meg valaki olvasni, ettől még kiváló lehet később olvasási teljesítménye, állítják új-zélandi szakemberek.

Sebastian Suggate, az Otagi Egyetem munkatársa doktori munkájához végzett kutatásokat Új-Zélandon. sszehasonlította a Rudolf Steiner iskola tanulóit, akik hétévesen kezdenek el olvasni tanulni azokkal, akik állam iskolába járnak, és már ötévesen ismerkednek a betűvetés tudományával. Felfedezte, hogy 11 éves korukra könnyedén felzárkóztak a többiekhez azok, akik később kezdtek el az olvasással foglalkozni.3332"Az egyik elképzelés szerint a korai kezdés azért nem vezet semmilyen előnyhöz, mert az olvasástanulás legfontosabb korai faktorai a nyelvi és tanulási élmények, melyeket az olvasás elsajátítása nélkül is megszereznek.? ? idézte Suggate-et az NZ Herald. ?Mivel azok, akik később kezdenek olvasni, még mindig a játékon, a nyelven és a felnőttekkel folytatott interakciókon keresztül tanulnak, így a hosszú távú olvasási képességeik nem szenvednek zavart. Sőt, ezek a tevékenységek nagyszerűen készítik elő a talajt az olvasás későbbi megtanulásához.?

?Ez a kutatás számomra a korai nyelvi készségek és a tanulás fontosságát hangsúlyozzák, de az biztos, hogy az olvasás elsajátítását egyáltalán nem kell elkapkodni.? - szól a kutatás vezetőjének végkövetkeztetése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.