Farsangi felvonulással és látványetetéssel várja a látogatókat a fővárosi állatkert

felvonulás
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 01. 12:32

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel és állattréningekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert február 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap – adta hírül az MTI.

Jelmezes felvonulás lesz a Fővárosi Állat-és Növénykertben Forrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

A Barlangteremben jelmezbált tartanak a Bóbita Band Állatok farsangja című interaktív előadásával, illetve a Csürrentő Együttes táncházával, amelyhez családi tánctanítás is kapcsolódik. De lesz arcfestés, farsangi kézműveskedés, színező sarok, állati helyszínelés, illetve a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete jóvoltából Teddy Maci Kórház is.

A farsangi hétvégén, két helyszínen is közös fotókat lehet majd készíteni cosplay jelmezesekkel és fel lehet ülni a patinás, 115 éves "falovas" Schäftner-körhintára is. Mindkét nap 13 órai kezdettel a főkaputól jelmezes karneváli felvonulás indul körbe az állatkertben - áll a közleményben.

Azok a 14 éven aluli gyerekek, akik ezen a két napon jelmezben vagy farsangi álarcban érkeznek, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet.

Szombaton és vasárnap is hét-hét állatbemutató, tréning, illetve látványetetés lesz, többek között a pingvineknél, az oroszlánfókáknál és a denevéreknél, valamint látványos program keretében láthatók lesznek a Cápasuli cápái.

Állatbemutatók és látványetetések is lesznek Forrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

Érdemes lesz meglátogatni az Állatkert új szépésgeit is, például a Pálmaházban éldegélő dolmányos hangyászokat. Ezt az állatfajt nyolc évtizednyi szünet után láthatja újra a közönség. A részletes farsangi programkínálat ide kattintva elérhető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.