Száz artista lép fel a Nagycirkuszban, otthonról is megnézhetjük a produkciókat

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 12. 09:00

A fesztivált immár 14. alkalommal rendezik meg, de ezúttal egy tudományos konferencia vezette be a nulladik napon, vagyis január 11-én. A szakmai napot a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában tartották, a téma pedig az európai cirkuszépületek voltak, melyeket kiállítás formájában is láthatunk a múzeumban, a Budapesten felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ makettjével együtt.

A tudományos tanácskozáson francia, brit, bolgár, monacói, kanadai és magyar szakemberek vettek részt, és áttekintették Európa összes jelentős, ma is álló vagy akár már lebontott cirkuszépületét, a Fővárosi Nagycirkusz épületeinek történetét, valamint a legújabb cirkuszépület-építési trendeket és technológiákat - olvasható a Budapestcircusfestival.hu oldalán.

A nulladik nap után, január 12-én a Red Carpet Show-val kezdődik a fesztivál. Ez az a pillanat, amikor az artistaművészek ünnepélyesen felvonulnak a Fővárosi Nagycirkusz előtt. Ezután este 19 órakor nézheti meg a közönség az "A" műsort, majd 13-án csütörtökön a "B" műsort.

Pénteken a magyar artistatehetségek mutatkoznak be a Newcomer Show keretében 18 órától, majd január 17-én nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul a cirkuszfesztivál. Az "A" és a "B" műsort 15-én és 16-án két időpontban, 11 órakor és 15 órakkor nézheti meg újra a közönség.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál oldalán jelezték még a szervezők, hogy a rendezvénysorozat valamennyi fellépő művésze, munkatársa és közreműködője megkapta az oltást, és a közönség is csak védettségi igazolvánnyal vehet részt az előadásokon. Viszont azt is írták, hogy a fesztivál teljes programját közvetítik majd online.

A címlapkép illusztráció, forrása: IgorSuassuna/pixabay.com

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.