Még mézeskalácsot is készíthetünk a Nemzeti Színház ingyenes adventi programjain

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 17. 14:01

Többek között koncertekkel, prózai, zenés és bábelőadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, betlehemezéssel és jótékonysági gyűjtéssel várja az érdeklődőket a Nemzeti Színház a Kölyöknapok elnevezésű családi programsorozatán – adja hírül az MTI. Az adventi Kölyöknapok előadásai ingyenesek, de internetes foglaláshoz kötöttek, a regisztráció a teátrum honlapján elérhető.

A Kölyöknapok idei adventi sorozatának előfutára az őszbúcsúztató program lesz november 21-én vasárnap, amely során a teátrumban a gyerekek kukoricacsuhé-díszeket és mézeskalácsot is készíthetnek, valamint megnézhetik a János vitéz előadását, sőt, akár a darab jelmezeit is felpróbálhatják majd.

A rendezvény első programjának plakátja Forrás: nemzetiszinhaz.hu

Az első adventi vasárnapon, november 28-án a Klárisok zenekar koncertje, valamint gyertyagyújtás után a Leánder és Lenszirom előadása várja az ünnepre készülőket, de ekkor is lehet majd kézműves díszeket készíteni, illetve különleges hangszereket Wittek Béla hangszerkészítővel. Az ünnepváró második vasárnapon, december 5-én a Kaláka együttes ad koncertet, majd bábtáncoltató betlehemessel és egy székely betlehemes játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

December 12-én szintén lesz betlehemes csoport, a karácsonyi ünnep tradícióit a debreceni görög katolikus hagyományőrzők elevenítik fel. A program előtt a már megszokott kézműves foglalkozások várják a gyerekeket. Déltől az Aranyszamár Színház karácsonyi témájú bábos játékát nézhetik meg az érdeklődők.

Gondolnak a családokra is, akik itt vidáman hangolódhatnak az ünnepekre Forrás: copyrighted/Eori Szabo Zsolt/nemzetiszinhaz.hu

Az utolsó vasárnap, december 19-én a kézműves foglalkozások mellett a Magyar Népmese Színház karácsonyi bábos betlehemes előadásán és a gencsapáti betlehemezők játékán vehetnek részt a programokra érkezők. A Kölyöknapokon tartós élelmiszert, tisztálkodószereket és játékokat lehet adományozni a Reménycsillag Gyermekeinkért Alapítványnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.