Színpompás erdei túrával köszönti az októbert a Zsuzsi-kisvonat

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 01. 13:30

Október 1-el új menetrend szerint, már csak hétvégén és ünnepnapokon közlekedik a Zsuzsi Erdei Vasút Debrecenben. A megváltozott menetrend azonban nem jelenti azt, hogy a kisvonat nyugovóra térne, sőt, az októberi hétvégéken is tartalmas programokkal várják az utasokat Hármashegyalján!

Szebbnél szebb látnivalókhoz visz el a rangidős kisvasút Forrás: zsuzsivasut.hu

Ahogy a természet felölti őszi ruháját, ezernyi színben pompáznak az Erdőspuszták tájai, ahol ilyenkor, ősszel is érdemes útra kelni. A Zsuzsi Erdei Vasút októberben is gondoskodik arról, hogy utasai az élményteli kisvonatozás után tartalmasan töltsék el idejüket Hármashegyalján.

Október 2-án, szombaton egy családi mesedélelőttön, október 3-án, vasárnap pedig egy „borzalmasan" jó erdei túrán vehetnek részt az érdeklődők. Szombaton az Óperencián túlra utazhatnak a Zsuzsi utasai. A családi mesedélelőttön a vidám hangulatról a Diri-Dongó együttes gondoskodik, akik az évszakra jellemző dalokkal és a Mesélő erdő című előadásukkal várják a kicsiket és nagyokat. Interaktív mese és kézműves foglalkozások során mindenféle kreatív alkotást készíthetnek majd a gyerekek.

Másnap, október 3-án, vasárnap a Hármashegy állatvilágának megismerésére nyílik lehetőség egy erdei túra keretében, ahol Varga Edit környezeti nevelő abban segít majd, hogy közelebbről megismerjük az erdő egyik lakóját, a borzot.

A programokra mindkét nap a 9:15-kor induló menetrend szerinti járat javasolt. Mindkét program érkezést követően, 10:15-kor kezdődik Hármashegyalján, a Természet Háza melletti pihenőhelyen és 12 órakor ér véget. A Zsuzsi Erdei Vasút hétvégén 9:15-kor és 13:30-kor indul a Ruyter utcai kiinduló állomásról. Hármashegyaljáról 12 órakor és 15:30-kor indul vissza Debrecenbe – írja a visitdebrecen.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.