Vasárnaptól közlekedik Magyarország első mesevillamosa

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 10. 15:44

A különleges járat 2021. június 13-án 15 órakor indul első útjára Debrecenben a Nagyállomásról, az 1-es vonalon. Aznap még háromszor teszi meg ezt az utat, az érdeklődő gyerekekkel. Az ÚtraManó mesevillamossal a DKV Zrt. a legkisebbek számára is vonzóvá szeretné tenni a közösségi, ezen belül is a leginkább környezetbarát villamosközlekedést.

Mesevillamosok róják Debrecen síneit Forrás: Kandert Szabolcs/VisitDebrecen Debrecen Turisztikai Ügynökség Kft.

A Plukkido csapata 2020. év végén kereste meg a DKV Zrt.-t az ÚtraManó mesevillamos megalkotásának ötletével, annak érdekében, hogy az országosan elérhető autós alkalmazást népszerűsítsék a közösségi közlekedésben is. Az ötletből végül megszületett az eredmény: Debrecen ikonikus, 1-es villamos vonalán Manók mesélnek „gyereknyelven" a legkisebb utasoknak az ablakon keresztül eléjük táruló látnivalókról. A mesék egyebek mellett a történelmi nevezetességekről, a debreceni közösségi közlekedésről és a természetről is szólnak.

A Plukkido innovatív, közösségi közlekedést kiszolgáló fejlesztése kiválóan ötvözi a mai modern kor digitalizált világát az alapvető hasznos ismeretek átadásával, hiszen a gyerekek egy mobil applikáció közvetítésével, a jármű hangszóróján keresztül ismerhetik meg Debrecen főbb történelmi nevezetességeit és a környezetüket. Az információk, a gyerekekkel utazó láthatatlan manók hangján jutnak el a legkisebbekhez, ezzel varázslatosabbá téve az utazást.

Az ÚtraManó villamos 2021. június 13-án 15, 16, 17 és 18 órakor indul a Nagyállomásról. A villamosok a teljes 1-es vonalon közlekednek, azonban a járatra fel- és leszállni, csak a Nagyállomáson és az Egyetem megállóhelyen lehetséges – írta közleményében a VisitDebrecen, Debrecen Turisztikai Ügynökség Kft.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.