Középkori játszóházat nyitottak a diósgyőri vár pajtájában

pajta
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 03. 16:55

Előadásokkal és egész napos játéklehetőséggel indít a Pajta játék-tár a diósgyőri Lovagi Tornák Terén. Június elejétől várják a betérőket egy minden korosztálynak szóló egész napos „középkori játszóházba", de a fajátékok mellett rendhagyó előadásokkal is találkozhatnak az ide látogatók – olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

Forrás: Barna Laczy / Miskolci Kulturális Központ

A Pajtaként emlegetett rendezvénytér, a Lovagi Tornák Terén található, istállónak tervezett, ám korábban kihasználatlan épületrész átalakításával jött lére. Június 12-től az összes nyári hétvégén tehát már ezen a helyen próbálhatják majd ki kicsik és nagyok a középkor érzetét keltő fajátékokat. A közlemény szerint a játékszerek egész nap rendelkezésre állnak és az egész családot megmozgatják. Az eszközök között ügyességi játékok, illetve koordinációs készséget és fürgeséget próbára tevők is akadnak.

Forrás: Barna Laczy / Miskolci Kulturális Központ

A játékokkal már korábban is találkozhattak a látogatók a hétvégi programokon, és mivel már akkor is sikerük volt, ezért idén a szervezők a játékélményt rendhagyó előadásokkal kötötték össze. Vasárnaponként tehát ebben a Pajtában négy különböző előadást lehet megnézni.

A fegyvermustrán a középkori harcmodort, a fegyverkezés történetét lehet megismerni, de az is kiderül, mi tesz valakit lovaggá. A Meglepő hangszerek bemutatóján a dobok és fuvola mellett érdekes hangszerekkel találkozhatnak a betérők, miközben kiderül, hogy abból is lehet hangszert építeni, amit nem is gondolnának.

Forrás: Szekeres Andrea / Travelo

Az Élet a királynék Várában című előadáson Johanna udvarhölgy mesél arról, hogy kik és hogyan éltek a Diósgyőri vár fénykorában a 14-15. században. De nemcsak királyokról és királynékról beszél majd az udvarhölgy, hanem a középkor öltözködési szokásairól és a várnép mindennapjairól is. A Gyógynövényes előadáson pedig a gyógynövényszakértő Pászk Norbert mutatja be a középkori gyógyítás és a gyógymódok történetét. Az előadások állandó kísérőprogramja a középkori betűvetés, a láncing- és hangszerkészítés, de mindemellett íjászkodni is lehet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.