A francia Asterix vidámpark hétfőn jelentette be, hogy bezárja egyik fő attrakcióját, a Poseidon színházat. Az 1989 óta működő vidámpark Poseidon színházában a látogatók delfineket és oroszlánfókákat láthattak, de az utóbbi időben állatvédő csoportok kereszttüzébe került az előadás. A francia törvényhozás hamarosan tárgyalja az új állatvédelmi törvényt, a park a döntést megelőzve határozta el az akvárium bezárását, olvasható az MTI hírei között.
A delfinárium állatait máshová költöztetik. A pandémiát követő lezárások feloldása után, várhatóan április 3-án újra megnyíló Asterix vidámparkban nem lesz több állatbemutató a Poseidon színházban – mondta a La Parisien napilapnak nyilatkozva a park igazgatója, Nicolas Kremer.
Mint hozzáfűzte, a döntést tulajdonképpen már három éve meghozták, de szakértőkkel egyeztetve alaposan elő kellett készíteniük az állatok elhelyezését. A show 8 delfinje és 5 oroszlánfókája európai delfináriumokba kerül. Az állatok teljesen egészségesek, azonban mivel hosszú ideig éltek fogságban, már nem lehet őket visszaengedni a nyílt vizekbe. Az elszállításukra a következő hetekben kerül sor.
A Poseidon színház egyelőre bezár, de a vidámpark a jövőben egy új vizes műsort tervez a látogatók szórakoztatására. Az új programot jövőre szeretnék bemutatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.