Mint sok ember szerte a világon, a Cambridge-i herceg és hercegné úgy döntött, hogy ezen a nyáron belföldön töltik a vakációjukat, egészen pontosan az Anglia délnyugati partjainál található Scilly-szigetekre utaznak gyermekeikkel. Ráadásul Vilmos herceg nosztalgiázhat is, hiszen szüleivel már járt ott gyerekkorában – írja a Lonely Planet.
A Cornwall partjától mintegy 45 kilométerre található Scilly-szigetek körülbelül 140 apró szigetből áll. Ezek közül csak öt sziget lakott: a legnagyobb a St Mary's, amelyet Tresco követ, majd a csak néhány lakossal rendelkező Bryher, a St Martin's és a St Agnes következik. Ezek a helyek csodás strandjaikról híresek, amelyeken a királyi család gyermekei, a 7 éves György, az 5 éves Sarolta és a 2 éves Lajos is jól érezhetik magukat. A hercegi családjuk állítólag Tresco szigetén, egy régi kő paplakban szállnak meg, amelyet valaha a Tavistock-apátság szerzetesei birtokoltak.
Vilmos herceg 1989-ben még a szüleivel, Károllyal és Dianával, illetve Harry öccsével kerékpáron fedezte fel ezt a környéket.
Egyébként már Vilmos és Katalin is kerékpároztak Tresco környékén, és vidáman köszöntötték a helyieket, amikor első alkalommal 2016-ban egy hivatalos útjukon együtt meglátogatták a Tresco Apátság mesés szubtrópusi kertjét, a sziget egyik fő látnivalóját.
Nagy valószínűséggel a család élvezni fogja az időjárást, mivel a klíma Tresco szigetén az egyik legenyhébb az Egyesült Királyságban, és ez lehetővé teszi, hogy számos egzotikus növényfaj éljen ott. Ha a királyi család úgy döntene, hogy más szigeteket is felfedezne, akkor ezt könnyen megtehetik, mivel a rendszeresen járó komphajók mind az öt sziget között közlekednek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.