Idén 60 éve, hogy szolgálatba állt a Malévnél az első Il-18-as, és ezzel új korszak köszöntött be a légitársaság életében. A típus közel 30 éven át volt meghatározó a magyar polgári repülés történetében. Utasszállító és cargo gépként egyaránt repült a legkülönfélébb útvonalakon.
Ha július 26-án, vasárnap, 10 és 13 óra között kilátogatnak az Aeroparkba, sok mindent megtudhatnak a négyhajtóműves repülőgép titkairól és történetéről. Az Aeroparkban kiállított MOAladárt és a modellt olyan pilóták, utaskísérők és műszaki szakemberek közreműködésével ismerhetik meg, akik ezer szállal kötődnek a típushoz, és az Il-18-ason kezdték pályafutásukat.
A Il-18-as egykori pilótái arról is mesélni fognak, hogyan kellett repülni ezt a gépet, milyen egzotikus útvonalakon jártak vele, mi mindent szállítottak a fedélzeten Irak, Vietnam, vagy Angola felé, de azt is megmutatják, milyen fedélzeti szolgáltatást kaptak az utasok a 60-as, 70-es években. Tematikus séták, előadások, bemutatók, kulisszatitkok, beszélgetések várják a látogatókat - olvasható az esemény Facebook oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.