Egy holland tanárnő megkötötte a tanítványainak kicsinyített mását

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 12. 13:37

Világszerte sok iskola zárt be a koronavírus-járvány miatt, így a gyerekeknek otthon kellett tanulniuk, elzárva a barátaiktól és a megszokott hétköznapoktól. De nemcsak a gyerekeket érintette ez a változás: a tanároknak is alkalmazkodniuk kellett ahhoz, hogy jó esetben online videóhívások útján tudnak csak kapcsolatba lépni diákjaikkal, ami nem ad ugyanolyan közelséget, mint egy hagyományos osztályterem. Ingeborg Meinster-Van der Duin, egy holland általános iskolai tanárnője annyira hiányolta a tanulóit, hogy egyesítette két szenvedélyét, a gyereket és a kézimunkázást. Ennek eredményeként 23 babát kötött meg, amelyek mind a tanulóit ábrázolják.

A tanárnő, a hollandiai Haarlemben található Dr. H.Bavinck iskolában tanít. Amióta az iskola ideiglenesen bezárta ajtóit, nem láthatta szeretett tanítványait.

Miután a Pinteresten hasonló kötött babák képeibe botlott, úgy döntött, hogy elkészíti 23 tanulójának apró, textil változatát. Mindegyik baba alapos részletességgel készült, és olyan ruhát kapott, amely a tanulók mindennapi öltözködési stílusát tükrözi. A tanárnő szemüveget, hajviseletet és más kiegészítőket is kötött nekik.

A tanárnő a nehéz időkben a kötésbe menekült, és elkészítette tanulói kicsinített mását Forrás:Ingeborg Meinster-Van der Duin/Hashtagsforgood/Facebook

No, és még egy baba készült, amely saját magát ábrázolja. Miután diákjai nem rég egyenként visszatértek az iskolába, hogy összegyűjtsék a bennmaradt holmijukat, a tanárnő minden diákjának oda tudta adni a saját babáját. A gyerekek kitörő örömmel fogadták a kicsinyített másukat, ezért a lelkes tanárnő már most eldöntötte, hogy a következő tanévben az új osztálya tanulóinak is köt majd babákat – írja a My Modern Met.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.