Végre egy jó kis családi program, amit a szabadban tölthetünk! A veszélyhelyzet miatt zárva tartott Szegedi Vadaspark újra nyitva áll a látogatók előtt. Amíg a vadaspark nem volt látogatható, addig is aktívan teltek ott az elmúlt hetek, és az élet nem állt meg. Sőt! Az év egyik zoológiai szenzációja volt az a két keafióka, amelyek tavasszal keltek ki.
Magyarországon eddig soha nem sikerült szaporítani a világ legokosabb madarát. A vadaspark beszámolt egy kis lajhár születéséről is, aki a következő hónapokat még anyja hasába kapaszkodva tölti, de a szemfüles látogatók azért megpillanthatják már, hiszen nagyon szépen cseperedik.
Nem ők voltak az egyedüli kis jövevények az utóbbi hetekben. A legnépesebb gyereksereg kétségkívül a kecskéknél található, ahol több mint egy tucatnyi gida szaladgál. Vannak köztük ikrek és hármasikrek is. A tavaszi napsütést a farönkön üldögélve, vagy anyjukhoz bújva töltik, a látogatók legnagyobb örömére. Sokan lettek a muflonok is.Tágas kifutójukat szépen belakták, így őket is láthatják, ha ellátogatnak a vadasparkba. Ahogy a Bennett-kengurukat is, mert ez a tavasz sem múlhat el kis kenguruk nélkül – tudtuk meg a Szegedi Vadaspark közleményéből.
A dél-amerikai kifutók üregeiből is sok pici fej előbukkanhat, itt ugyanis számos prérikutyakölyök látta meg a napvilágot. Igazán aranyos látvány, amikor a felnőttekhez hasonlóan peckesen állnak és figyelik a területüket. A sorból a pettyes szarvasok sem maradhatnak ki. A napokban született két kis axis még anyjuk óvó közelségében tölti a napjait. De mielőtt elindulnának a vadasparkba, ne felejtsük el megnézni a látogatással kapcsolatos szabályokat, amikről itt tudunk tájékozódni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.