Márton napja fontos fordulópont volt a naptárakban: vidéken ekkor fejeződtek be a mezőgazdasági munkák, ezen a napon zárult le a gazdasági év is. Szent Márton ünnepén libát illett enni és újborral koccintottak. Ekkor kezdődtek a téli társasmunkák, kalákák is. Hogy ne merüljenek feledésbe ezek a szokások, a Skanzen évről évre megrendezi a szezonzáró eseménynek számító Szent Márton Újborfesztivált és Libatort, amit 2019-ben november 9-én és 10-én tartanak.
Ezeken a napokon begyújtják a házak kemencéit és a pattogó tűz mellett tollat fosztanak, mesét mondanak és hallgatnak, és persze sült finomságokat kóstoltatnak a vendégekkel. De idén a szervezők Szent Hubertus, a vadászok védőszentjének november 3-i ünnepét is hozzákapcsolták a Márton-naphoz, így a vadászat, az íjászkodás, a halászat és a solymászat is megjelenik majd a Skanzen programjai között - olvasható a múzeum oldalán.
A kétnapos ünnepség ideje alatt a programok 9-től 18 óráig tartanak majd, a házak és porták pedig 9 és 16 óra között várják a látogatókat. A kézműves programokon készíthetünk majd fatököt, üveglámpást, szalmalibát, állatos ujjbábot, gyapjúállatot, termésállatokat, kerámia faliképet, saját teafiltert, mézeskalácsot, csúzlit és madáretetőt is. Ha pedig beülnénk kipróbálni az őszi-téli kalákamunkákat, akkor részt vehetünk kukoricafosztáson, és a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége útmutatásával tollfosztáson is.
Akik a gasztronómia után is érdeklődnek, azok őszi csemegéket is kóstolhatnak majd, illetve lesznek borászati programok is, ahol többek között megjelenik a Kőhegy Bor, a Mokos Pincészet, Dúzsi Tamás pincéje, a Tűzkő Birtok, a Gregorián Borpince és a Laposa Borbirtok is, de Verses borműhelyen is részt vehetünk Jacsó Pállal. A rendezvény mindkét napjára a normál múzeumi jegyárak érvényesek, és a Skanzen Vonat is óránkénti indulással közlekedik. Ha pedig már ott vagyunk a helyszínen, bérelhetünk kisszeket, biciklit és rollert is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.