Szeptember közepén pörög a legszínesebb hazai futófesztivál

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 28. 13:06

Szeptember 14-én, 2013-as indulása óta hatodik alkalommal rendezik meg a The Color Run Hero Tour Powered by Korzó élményfutást, ezúttal Szolnokon. A teljesítendő táv mindössze 5 kilométer, a rendezvény lényege azonban nem a teljesített táv, vagy az idő, hanem a mozgás élménye és a kikapcsolódás. A futásra bárki nevezhet nemtől, kortól és fizikai erőnléttől függetlenül, áll az esemény sajtóközleményében.

Forrás: The Color Run

A legutóbbi ilyen eseményen kilencezren vettek részt, és a szervezők célja idén is az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a mozgás nemcsak az egészségünk szempontjából fontos, hanem egy olyan lehetőség, amely összehozza a barátokat és a családot. Mivel bárki nevezhet, ezért az évek során megfordult már az élményfutáson babakocsis szülő, nagymama és nagypapa, de olyan is akadt, aki a házi kedvencét hozta magával.

A futás mellett egész nap lesznek szórakoztató programok is, többek között DJ szolgáltatja a zenét, de el lehet tölteni az időt a sportszigeten és a NERF pályán is. Az esemény részleteiről a futófesztivál honlapján olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.