Család- és gyerekbarát összművészeti programokkal várja a közönséget augusztus 30-tól szeptember 1-ig a negyedik ferencvárosi Bakáts Feszt. Mivel az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom teljes rekonstrukciója befejeződött, így a fesztivál Nagyszínpada újra Budapest egyik legszebb temploma előtt, a Bakáts téren áll majd.
A háromnapos feszt idejére számos klasszikus és komolyzenei koncerttel, gasztronómiai programokkal, Borutcával, valamint színházi előadásokkal készülnek a rendezők. A Kálvin udvaron felállított színpadhoz a színházkedvelőket várják majd szombaton, amikor Donald Churchill Édes bosszú című kétrészes vígjátéka elevenedik meg a Turay Ida Színház előadásában. Vasárnap pedig Csehov Egyfelvonásos komédiák című darabját mutatja be a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében.
A Kálvin udvart ma este, azaz augusztus 30-án avatják fel, Háy János A Herner Ferike faterja című darabjával. A szatíra Börcsök Enikő első rendezése, a főszerepben Kaszás Gergővel, Borbiczki Ferenccel és Lázár Balázzsal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.