Egy estére megnyílnak a látogatók előtt a zalai porták udvarai

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 09. 13:21

Július 20-án pirkadattól hajnalhasadásig 12 zalai porta készül a vidéki porták elfeledett mindennapjait felidéző programokkal Zalacsánytól Kisgörbőig.

Forrás: Nyitott Porták Éjszakája

A Nyitott Porták Éjszakáján többek között lesz majd éjszakai boros pincetúra, megünneplik a pálinkák éjszakáját, közös elcsendesedést ígérnek a piramisban, és esti harmónia jógát a holisztikus szemlélet jegyében. A túrázni szeretőket fáklyás sétával várják, amely után a kalóriapótlást grillezéssel és szalonnasütéssel fogják biztosítani. Mindezen kívül táblafestő esttel, állatsimogatóval, csillaglessel és kertmozis előadásokkal is készülnek.

Forrás: Nyitott Porták Éjszakája

A kiscsoportos programokon a látogatók megismerkedhetnek a méhészkedéssel, a biokertészkedéssel, a gyógynövény- és pálinka lepárlás fortélyaival, de beszélgethetnek és akár együtt poharazgathatnak majd a helyi házigazdákkal is. Ez nem egy tömegrendezvény, nem többezres fesztivál, itt a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnak és alakíthatják az eseményeket – teszik hozzá közleményükben a szervezők.

Még mangalica farmra is ellátogathatnak az igazi gasztrokalandorok Forrás: Nyitott Porták Éjszakája

Aki tehát már nagyon vágyik a házi kecskesajt, a falusi füstölt sonka vagy a zalai cukorperec nosztalgikus ízeire, az a Zala-völgyében mindezt szintén megtalálja. Nyitott Porták és nyitott emberek várják a családokat, baráti társaságokat július 20-án, aztán tulajdonképpen egész nyáron Hévíz és a Balaton közvetlen szomszédságában. A programokról bővebben a rendezvény weboldalán olvashatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.