Kukorica- és paprikanapot tartanak Ópusztaszeren

programajánló
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 11. 18:13

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban októberben is folytatódik a tematikus nap programsorozat, így 2018. október 13-án, szombaton a kukorica és a paprika feldolgozásával kapcsolatos hagyományokat mutatják be a skanzenben. Lesz kukoricafosztás, morzsolás, kukorica szárkúp emelés, emellett a látogatók kipróbálhatják a paprikaőrlés egyik eszközét, a külüt is és megnézhetik működés közben a járgányos paprikamalmot. A kisebbeket gyermekjátszóval és kézműves foglalkozásokkal várják - olvasható az emlékpark honlapján.

Forrás: facebook.com / Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

A paprika hagyományos feldolgozásának eszközeit az emlékpark skanzenjében egész szezonban láthatják az érdeklődők. Szombaton azonban üzembe állítják a Szegedi tanyánál a már említett járgányos paprikamalmot, ami egy lóval hajtott daráló. A vendégek megismerkedhetnek a paprikatörés régi módszerével, a külüzéssel is. Aki pedig feláll a lábítós mozsárra, még kóstolót is vihet a vasárnapi levesbe a finom édesnemes paprikából.

Forrás: facebook.com / Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

A törökbúza vagy tengeri néven is emlegetett kukorica feldolgozásának folyamatát is bemutatják ezen a napon: a látogatók közreműködésével kukorica szárkúpot emelnek, a vendégek a Makói parasztháznál bekapcsolódhatnak a kukoricafosztásba és -morzsolásba, az Olvasókör épületénél pedig a kukoricás és paprikás ételek készítésébe, melyeket meg is kóstolhatnak. A kisebbeket a skanzenben gyermekjátszóval és kézműves foglalkozásokkal várják: a kukorica és a fűszerpaprika, valamint azok részeinek felhasználásával készíthetnek ajándékokat a résztvevők. Lesznek azonban még programok a Nomád Parkban, a Puszta Házban és a Látogatóközpontban is. A Rotundán pedig Árpád vezérré vagy végvári katonává válhatunk egy napra.

Belépőjegyek tekintetében, a nyári nyitva tartásnak megfelelő belépőjegy árak lesznek érvényben, a pénztárak pedig 09:00-kor nyitnak. Az egész napos programok 10:00 órától látogathatóak, az első Feszty-körkép és mozi fél órával később, 10:30-kor indul. Az Emlékpark szombaton 18 órakor zár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.