Japán egy termálgőzös álom, csak náluk egy kicsit másként működnek a fürdőzési szolgáltatások és illemszabályok, mint Magyarországon. Míg mi otthon fürdünk, az élményparkban szórakozunk, a termálfürdőben pedig gyógyulunk, addig a japán fürdők egy kicsit más hagyományok szerint rendeződnek. Ha otthon vesznek meleg fürdőt, azt ofuronak, vagy furonak hívják; de az ország bármely részén találunk nyilvános fürdőket is, amik sok esetben éjszakai szállásként is használhatóak; ezt nevezik sentonak.
A relaxációs, pihentető termálfürdőzés pedig az onsen-ben történik. Mivel Japánban kevés olyan hely van, ahol ne bugyogna fel valamilyen meleg vizű forrás, ezért az onseneknek is sok fajtája van; sőt sok olyan kisváros van országszerte, ami egy az egyben fürdővárossá alakult egy nagy központi fürdőházzal és sok apró szálláshellyel és étteremmel körülötte. A már említett Tokióhoz közeli Hakone Kowakien Yunessun fürdőkomplexum is egy onsen, csak egy kicsit csavart a forrásvizek tartalmán, hogy méghívogatóbbá és egyedivé tegye a szolgáltatásait.
A létesítményben különböző „tematikus medencék" találhatók, úszkálhatunk például egy sötét barlangban, ahol csak a világító halak foszforeszkálnak, de megmártózhatunk zöld teában, kávéban és vörösborban is. A tulajdonosok szerint a különböző vizekben olyan antioxidánsokat találni, amelyek jótékonyan hatnak a bőrre, enyhíthetik a ráncokat és tisztító hatással is bírnak. Hogy a tésztaleves (ramen) medence milyen hatással van a vendégekre, valószínúleg az éttermek statisztikái tudják megmondani. A gyógyhely egy hatalmas szórakoztató park is, nem hiányoznak belőle a különféle szaunák, csúszdák és úszómedencék sem.
De mindezen érdekességek ellenére, a Hakone Nemzeti Park legkedveltebb része az a szabadtéri, panoráma medence, mely 40 méter hosszú, így akkor is találni benne egy nyugodt helyet, ha éppen sokan ülnének a meleg vízben és élveznék a csodálatos kilátást az őszi színekben játszó, vagy éppen hó- és ködfedte hegyekre és erdőre.
A hagyományos forrás-fürdőkben (onsen) is be kell tartani bizonyos szabályokat, ha maximálisan jól szeretnénk érezni magunkat. Érdemes tudni például, hogy sem a fürdőruha sem a nagy törölköző nem megengedett a medencében. Mindenki osztozik a fürdővízen, így mielőtt beszállunk alaposan le kell mosakodnunk. Mivel ez a relaxálás helye, így nem megengedett az ugrálás, az úszás és a hangos beszéd sem, viszont halkan beszélgetni szabad, mivel a medencék szocializációs közegek is. Ha végeztünk, alaposan törölközzünk meg, mert nem illik végigcsöpögtetni az öltöző padlóját.
A forrásvizek Japán egész területén fellelhetők, gyógyító hatásuk pedig már évezredek óta ismert. Japán számos híres onsenje gyógyítási központként vált ismertté, így nem meglepő, hogy sokféle onsennel találkozhatunk, ha a szigetországban járunk: a homatsuyoku pezsgőfürdőt jelent, az utaseyu lezúduló vízoszlopot, amelynek kiváló masszírozó hatása van a fájdalmas testrészekre, a rotenburo pedig a nyitott fürdő, mely általában a fürdőház hátsó részében kap helyet, és csodás kilátást biztosít a környező hegyekre, vagy dombokra. Így miközben kint a téli szelek fújnak, mi a forrás-fürdő meleg vizében relaxálhatunk. Ezek mellett találunk azonban még olyan onseneket is, melyek szaunára emlékeztetnek, ezek a mushiburo jellegű fürdők, illetve iszapfürdő jellegűek is vannak.
Japán a Travelón
Legutóbbi japán utunk után írtunk arról, hogy mit nem szabad kihagyni Japánban, mire kell ügyelni az eltérő illemszabályok miatt, és hogy milyen különlegességeket tud kóstolni az, aki nem szereti a szusit. Beszámoltunk meglepő japán szokásokról, és arról is, hogy ezek közül - saját bevallásuk szerint - olvasóink miket vennének szívesen át. Egyszer tavasszal épp a cseresznyefák virágzásakor érkeztünk, ezért végig is jártuk a legnépszerűbb helyeket - ide kattintva ön is megnézheti ezeket.A forrás-fürdők használata az Edo periódus idején vált egyre kedveltebbé, ma pedig virágkorát éli – a legszebb fürdőket a Tohoku régióban találjuk. Érdekes lehet még azoknak, akik először találkoznak a japán gyógyvizekkel, hogy különféle színűek lehetnek, például zöld, fekete, piros, fehér vagy éppen barna. Mindegyik víz, mint ahogy hazánkban is, más más problémára nyújt megoldást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.