Október végén nyílik a felújított Szépművészeti Múzeum

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 24. 16:10

Október végén nyílik meg a több mint három évig tartó felújítást követően a Szépművészeti Múzeum, amely az új állandó tárlatok és az újjászületett Román Csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várja a közönséget – olvasható az MTI hírei között.

Idén március 15-én, 70 év után, ismét megnyitották a közönség előtt a Szépművészeti Múzeum Román csarnokát, amelyet Húsvét hétfőig lehetett ingyen látogatni Forrás: Szépművészeti Múzeum / Facebook

A Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során nem csupán a Román Csarnok újult meg, hanem az épület mintegy 40 százaléka több mint 14 ezer négyzetméteren. Egyebek mellett új kiállítótereket, éttermet alakítottak ki, korszerűsítették a fűtésrendszert, klimatizálták a termek egy részét, és korszerű raktárhelyiségeket is létrehoztak. Csaknem kétezer négyzetméternyi korábbi kiállítótér kapja vissza eredeti funkcióját.

A Michelangelo-teremben a könyvelés dolgozott évtizedekig, most azonban kiszabadították a begalériázott, gyönyörű reneszánsz kazettás dongaboltozatot, és kiállítóteret alakítottak ki.

Ott kap majd helyet az újranyíló múzeum első időszaki kiállítása, amely Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, bemutatva a reneszánsz olasz mester lovas szobrát és annak friss kutatási eredményeit, valamint tíz Leonardo-rajzot is.

Megújulnak az állandó kiállítások is: több évtizedes távollét után visszatér a magyar művészeti anyag, így az intézmény az egyiptomi és a görög-római művészettől a 18. század végéig egységben mutatja be az egyetemes és a magyar művészet fejlődését. Az egyiptomi és a görög-római gyűjtemények új helyet kapnak a mélyföldszinten, ahol immár 21. századi körülmények fogadják a közönséget: jelentősen megnövelték például a ruhatár kapacitását, az eddigi büfé helyett pedig 140 fős éttermet és kávézót alakítottak ki, amely megnyitható a Hősök tere felé is.

A földkiemelésekkel ötezer négyzetméternyi teret nyertek. A Román csarnok alatt például korszerű, klimatizált műtárgyraktár létesült, új helyre került a gépészet, de új fotóműtermet és múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet, az összes állandó kiállítás 2019 közepétől lesz látható. A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteménye ideiglenesen a Várba költözik, majd a tervek szerint 2021-től az Új Nemzeti Galériában kap végleges otthont.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.