Az LGT-től a Dal a miénk!, az Anna and the Barbiestől a Márti dala, valamint a Tankcsapda Ez az a ház című száma hangzik majd el, profi előadók felvezetésével, némi közös daltanulás után, árulták el a szervezők az MTI-nek.
Profi és amatőr zenészeket - dobosokat, gitárosokat, basszusgitárosokat - egyaránt várnak, azokat is, akik csak most veszik elő, porolják le újra a hangszerüket, de azokat is szívesen látják, akik csupán énekükkel kapcsolódnak az örömzenéléshez. (A zenészeket és énekeseket délután két órára, a hallgatóságot pedig délután négy órára várják. A számok meghallgathatók, a kották pedig letölthetők az AGORA honlapjáról, ugyanitt emailben regisztrálni is lehet.)
Szombathely az elsők között csatlakozott annak idején Presser Gábor felhívására a Magyar Dal Napjának megünnepléséhez. A kezdeményezés ugyan már nem országos méretű, de Szombathelyen továbbra is kedvelik, és idén az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, valamint a Jam Music közös szervezésében tartják meg az ünnepet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.